Boros István: Szent érzések' óltára emeltetett magános Isteni-tisztelet végett, az Istent, kegyességet, halhatatlanságot szerető keresztyén hitvallásbéli minden felekezetű hívek' lelki-boldogításokra (Kassa, 1836) - 10.238

II

Az ezüst szín hóid’ lámpása tündöklőbb fénnyel e'gett Mint máskor a’ nap ! Betlehem látta e’ dicsősséget. Megnyílt az ég; a’ sok ezer angyali kar éneklett, Egy csillag meg három bölcset, egy jászolhoz vezetett. A’ pásztorok, a’ legelőn ’s tanyákon elréműlve így beszélnek félhóltan — a’jelenségtől meghűlve: Pásztortársak! mi dolog ez, tám űj ég ’s föld áll elő ? Ekkor egy angyal jelenik, repülvén a’ menny felől; Mondja : „Ne féljetek mert én nagy örömet hirdetek: „ A’ mitBetlehembe mindjárt megláttok csak menjetek; „Ott született a’ Megtartó, a’ Dávid Yárossában „Bepólálva találjátok a1 barmoknak jászlában.“ Alig végezte az angyal e’ bíztató szózatot,

Hát mindjárt az égben illyen szép éneklés hallatott: „Allelujah! allelujah! Dicsősség az Istennek!

„Jó akarat, és békesség az emberi Nemzetnek!“ A’ napkeleti bölcsek is bámulják a’ csillagot, Melly a’ Messiás’ jászlához, Betlehemig ballagott. Ott egy csecsemő kisdednek letésznek térd fő hajtva Szent lábaihoz: aranyat, temjényt, myrhát, óhajtva Hogy bár csak e’ kisded vendég, egy olyan Király lenne A’ ki a’ bódult világgal legnagyobb jókat tenne! Oh szánakozásra méltó régi világ’ bölcsei;

Még ti nem tudtátok mik’ e’ gyermek tehetségei? Földi Királyt gondoltatok sziilettetni ő benne, Azt nem tudtátok hogy legfőbb bölcs egyedíí 1 ő lenne, Ki ez Isteni tudományt közié a’ földiekkel , Megesmértetvén Attyával, magával, Sz. Lélekkel; A’ durva tudatlanságot tette világossággá,

Az emberek’ gyászos sorsát legnagyobb boldogsággá. A’ vakságon , a’ vétkeken , még egy bölcs se segített; E’ született gyermek pedig mindent meglelkesített. Szent atyátis megbíztatta, hogy mindnyájan megtérünk Egy akol, egy pásztor lészen ; 0 maga lesz vezérünk. Ég , föld! harsogj dicsőséget ezen Szentek Szentjének ! A’ Zsidó, Pogány, Török’s Keresztyén Istenének !

Is-