Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192
— 39 szakadt volna a’ katolika. •— Nem is jutott eszébe Luther, és Kálvinnak, valamit ehez hasonlót állítani. Ezen katolika Egyházban, melly egyedül állott fenn az Apostolok idejétől, annálfogva ezen győzhetetlen Egyházban születtek Luther, és Kálvin, ebben nevekedtek, ’s ettől szakadtak el, új, a’ katolika Egyháztól külömböző gyülekezetét csöditettek, ’s a’ magok szakadása védelmére, nem mondották, hogy a’ katolika Egyház, nem az A- postoloktól kezdetét vevő Egyház, csak azt erőlködtek megmutogatni, hogy az Egyház a’ becsúszott hibák által meggyőzettetett, annál fogva a’ Krisztus Ígéretei haszontalanok voltak. Tulajdon elszakadásokkal hát meg- vallották, hogy az ő új csődületők, vagy hogy szavaikkal éllyek, az ő új gyülekezetők, nem az az egyház, melly győzhetetlenül fennállott az Apostolok idejétől. — És ezt a’ mai protestánsok elismerik. — Nem rég t. i. 18l”7-ben láttuk, hogy az Ágostai vallástételt tartók, Reformatiojok öröminnepét, vagy a’ katolika Egyháztóli elszakadások, 300-dik évét tartották, 1830-ban pedig meginnepelték, a’ magok vallástétele felállításának ’s kihirdetésének emlékezetét. Ezen kétszeri örvendetes öröminnepek által, az egész világ előtt bebizonyították, hogy az ő gyülekezetek, akkor először 300 éves, annálfogva 1500 évvel ifjább, mint az az Egyház, melly az Apostolok által alapi itatott, és azon időtől győzhetetlenül tartozott fennállani. — Az egész világ előtt bebizonyították, hogy az előtt 300 évvel szakadtak el a’ katolika Egyháztól, attól melly fenn állott az Apostolok idejétől, annálfogva ünnepélyességek által közönséges bizonyságot tettek a’ felől, hogy a’ katolika, az a’ régi Egyház, melly fennállott az Apostolok idejétől, annálfogva hogy azok szerént mellyeket mondottam, a’ katolika Egyház, Krisztus igaz Egyháza, mellyben azt akarja Isten, hogy mindenek üdveziiljenek, mellyel vele van a’ Krisztus minden napokon világ végezetéig, mellyel a’ Szent Lélek mindörökké niegma-