Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192
— lii hagytak azoknak, kikre az Egyházakat bízták. — Valóban ezen rendelésben sok pogány nemzetek megegyeznek, mellyek Krisztusban hisznek papiros és tinta nélkül, a1 régi hagyományt szorgalmatoson megőrizvén. — Ezen hitet a’ kik írások nélkül tanulták, a’ mű szólásunk szerint tanulatlanok , de társalkodásuk — és Istenhez való hitökért sokkal bölcsebbek, és Isten előtt kedvesek. így az Apostolok azon régi hagyománya által megerősittetvén, meg nem engedik az Eretnekeknek legkissebb csodajoslatát. Ugyanott (Gap. 3.) azt mondja: hogy a’ Püspökök az Egyházakban a’ hagyomány őrzői, és kiszolgáltatói, és az Apostolok következői egész «’ mü időnkig. Mert, ezek azt mondja, (L. 4. G. 26.) a’ mü hitünket megőrizik, és az Írásokat minden veszedelmezés nélkül né künk megmagyarázzák. Második és harmadik Században Alexandriai Kelemen (Síromat. L. 4.) a’ hittudományáról szólván , ezt mondja : „egyedül az esméret maga ez, melly következés által írások nélkül meghagyva hozzánk jutott. — Es ismét: Isten emberének, és Isten hívének nem kell azt mondani, ki az Egyházi hagyomány ellen rugódo— zott, és az emberi eretnekség véleményeibe szökött le. Csaknem azon időbeli Tertuliánus (L. de Praescript. C. 20.) azt mondja az Istentől megtanittatott Apostolok alapitották különböző nemzeteknél, és városokban az Egyházakat „kiktől van, azt mondja, a’ hitnek jö- vése, és a? tudomány magvai. — A’ többi gyülekezetek pedig kölcsönözöttek, és minden nap kölcsönöz- tetnek, és ezért azok is Apostoliaknak tekintetnek} mint az Apostoli Egyházaknak szüleményei. Ugyan ő (de Corona milit. C. 4.) a’ különbözőkről szól, mellyek az írásban nem foglaltatnak, mindazáltal taníttatnak, és megtanittatnak az Egyházban, és igy folytatja: ,,ezen