Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

zal veti egybe a’ maga hősét, a’ kit a' felvett ige czímerez, ’s ennél fogva fejti ki annak erkölcsi tulajdonit (b). Itt ez a' felvett igében kifejezett környúl állásokat fejti ki, és a’ holténak úgy lép hasonló helyezetére. így Nagy Jósef a- zon beszédjében, mellyel Rosos Pál Wesz- prémi Püspöknek emlékezetét tisztelte, az igét az Apóst. Cselek, vévén (2) „Lön pedig mindnyájoknak nagy sírások, és a IJál’ nyakára borulván, csókolgattyák vala ötét, bánkódván leg mkább az igén, a mellyet mondott vala, hogy többé az ö arczáját nem látnák" (c). Ez az ékes szóllásnak feladott törvénnyéhez egy szé* pen alkalmaztatott bevezetés. A’ ki választott történet, a’ tiszta szeretetnek, ’s az elválásból eredt szomorúságnak olly hűséges képe , hogy azt igazábhan rajzolni nem is lehet. Valamint a’ szerencsés megválasztás, ’s derék alkalmaztatás 2 ** Nagy■

— 09) —

(2) Apóst. Csel. XX. 37. 38.