Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

Nagynak szép elméjét mutattyák, úgy a’ szeléd hang, a’ gyengéd előadás, melly e’ beszédben uralkodik , egészen az 6 tiszta érzésű szívére ütöttek. —Ott a’ szomorú gyásznak okairól kérdez- kedve megy más a’ koporsó felé, melly* ben a’ dicső nyugszik. — Amaz a’ jóságot festi le a’ maga ékességében, mel- lyet dicsérni készül, hogy azt meg elevenítetve mutathassa a’ boldogéiban. Itt az Istenhez fordúlva áll emez elöl, ’s a’ fogadásokat, imádságokat, fohászkodásokat számlál'ya, melfyek a' holtnak éltéért tetettek, de sikeretlennélettének ; és a’ végezetnek az okát keresi, míg végre az Isteni igasságban azt ta- lállya , hogy ötét jutalmát venni az hívta szép tulajdoninak. De mire mind e’ módokat? Az igazi szónok, a’ maga ékes szóllásának tárházában e’félét minden i- döben eleget találand.

— ( 20 ) —

(a)