Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

Ezeknél sokkal dicsosségesb em- lékjei Festetits Lajos’ hazafiságának azok a’ tannló házak, mellyeket az ő buzgó sága allattavalói’ kisdedeinek emelt. Valamint nagy elméjének láthatára nem ez a’ szoros jelenvaló; úgy az ö szívének nemes indulatai, ’s tettei, az ember’ mivoltának mélyjére, ’s küllebb századokra iga- zítvák. Mi az ember , mire van szüksége, mi emeli fel, mi alacsonítja le, mi erősíti , mi eröteleníti ? ezeknek esmérete titán sovárg a’ főbb természetünk; ezt keresni az emberiségnek határos czéllya. ’S ah! tudatlanságban sínlódtek a’ szülök ; a’ porban játszadoztak az elhagyatott kisdedek; távol szakadott Pásztorától a’ nyáj; most Tanító nélkül szükölködének , majd nem va- la hely, a’ hová egybegyüjtessenek. E’ szomorú láttatna megilletödött érzékeny , em- berszeretó szíve a’ nagy hazafinak. Egy szempillautat alatt felállanak az Iskolák birodalmaiban : ajándékokkal édesgettetik az ifjúság: jutalmak éllesztik a’ Tanítók’ szor- galmatosságát : ’s gyakor látogatásai öregbítik az intézet’ foganatosságát. így vetette

meg

— (174) —