Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

keverednek; a’ hol sem a’ Fejedelmek, sem a’ Királyok, sem azok a’fényes Méltóságok, mellyek az embereket külömböztetik ; többé megnem esmértetnek: valamint a’ leghiresb folyó vizek, a’legismeretlenebb csermelyekkel a’ világ tengerben öszveelegy edvén di- csösségöket, ’s neveket elvesztik.

Szemeink előtt az új szomorú példa ! Felemelte közöttünk királyiszékét, kiterjesztette rém/ttö kezét; ’s azzal o fajdalom! Tek. Tolnai Festetits Lajos Urat, mit mondok ? Azt a’ nagy Férfiút, a’ kit érdemmel nyertt Királyi Tanácsossága , sok esztendőkig polgártársainak jovára viselt föhiva- taljai mindenek előtt tekéntetessé tettenek ? >— Azt a’ kegyes Gazdagot, a’ ki több Vármegyékben fekvő ősi, és magától Isten’ áldásával szereztetett birtokiban , attya vala hú jobbágyainak? — Azt a’ valódi Bölcset, a’ ki éjjeli nappali szakadatlan fáradság! által szerzett tudománnyával „nem értett többet annál, a* mit kell érteni; hanem értett józanság szerént?” — Azt a’ hív, és jámbor Férjét, a’ kiért szerelmes párja, Nagys. Farkas Krisztina Aszszonv , a’ kivel harminczhat

— (133) —

esz-