Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

esztendőkig örült a’ házasságos elet' tiszta gyönyörűségeinek, szívszakadva sóhajtozott? — Azt a’ jó Atyát , kinek éltéért öt élő szerelmes magzati egekre emeltt kezekkel es- dektenek? — Igen is: azt a’ nagy Férfiút; azt a’ kegyes Gazdagot; azt a’ valódi Bölcset; azt a’ hü ’s jámbor Férjet; azt a’ jó Atyát; a’ halál életétől fosztván senyvedésre sírba taszította, édes övéit győzödelmi al- kotvánnyához lánczolta , ékességükből kivetkeztette, gyász köntösbe öltöztette. ,,E1 vagyon végezve , hogy az emberek egyszer meghaljanak.” Nem elég ! ,,azután pedig az ítélet.”

Az után pedig az ítélet! Szörnyű várakozás! kinyílik azon könyv, mellyben tetteivel kiki lel vagyon írva. Minden szó, szándék, és munka kitetszik. O! mint jár ott ember, midőn láttatik ezernyi fekéllye? Tagadja? nincs mód : védelmezze magát? haszontalan: megvallya? késő: bánnya ? híjába való: irgalmasságért szabódjon ? sikereden igyekezet! — Az Igazság ül széket; ötét ajándék, siralom, sem semmi személy meg nem kérleli. A’ kegyelmeknek tenger- (169) so-