Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
14 II. Rész. Hallottátok keresztény Hivek! hogy Jézus János tanitványit nem csupán szóval, hanem csodamüvei által győzte meg, hogy ő igaz Isten, és az Ígért Messiás. Ezen igazságból kétségkül magatok is következtethetitek, hogy igaz Isten lévén Jézus, tanitmánya is isteni volt. Már ha Jézus azon tanitmányt, mellyet az időben tartott, ma tulajdon személyében adná elő: nem kellene-e azt legnagyobb figyelemmel és tisztelettel hallgatnotok? — E tanitmányt kedves • Hi veim ! valóban most is halljátok, valahányszor az egyházi beszédben az Isten igéje élőtökbe adatik. Nem halljátok ugyan Jézus Krisztus szájából azt, hanem azéból kit maga helyeit tanítóul adott. Nem kötelességtek-e tehát minden egyházi beszédet, mellyben ezen isteni tanitmány élőtökbe adatik, legnagyobb figyelemmel, és tisztelettel hallgatni? — Ez az Szerelmesim! mit a mai napra rendelt evange- liom fölötti elmékedésböl tanulhattok. E szent tisztre legigazságosabban kötelez benneteket az Isten igéjének méltósága, és magasztossága; ezt tehát valahányszor az isteni igék előadását akár egyházi beszédben, akár egyéb épületes szónoklatban halljátok, mindenkor híven kell teljesítnetek. Mire valóban legfontosabb indokok léteznek; mert ugyan mit gondoltok, ha olly mesterségre oktatna valaki benneteket, melly szerint száz évig egészséggel, és szerencsésen élhetnétek, nem tartanátok-e szükségesnek ezt legnagyobb figyelemmel meghallgatni, hogy e nagy, és hasznos mesterséget megtanulnátok? — De váljon nem-e ama fontos tanitmány reálok nézve az egyházi beszédben előadott Isten igéje, melly- nek nyomán olly mesterség, és eszköznek juthattok birtokába, hogy azt kellőleg használván, nemcsak ideig, hanem örökké boldogul élhettek ? Nem kell-e tehát e tanitmányt minden kitelhető figyelemmel, s égő buzgalommal hallgatnotok, miután tartalma reátok nézve olly