Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 2. kötet (Pest, 1846) - 10.060b
140 el nem fogadták, hanem tanitmánya ellen is törtek, s a helyett hogy Megváltóul ismerték volna el, gyűlölték öt és üldözték. Szóval jó szándokát legdurvább s leggyalázatosabb hálátlansággal viszonozták. Nem halhatott-e ez igen megbántólag emberszerelő Üdvözítőnknek szivére? Nem sajnálkozhatott-e atyai érzettel vakságukon ? S nem lálhatá-e mint mindentudó Isten előre, hogy ezen elfogultság miatt magokra vonandják a mennyei atyának büntető igazságát? E gondolat nyomá Jézus szivét, midőn kevéssel kínszenvedése előtt ünnepélyes bemeneténél a városba — reá tekintett, s megemlékezvén lakosinak gonoszságáról, résztvevő könnyeket hullatott. „Oh, monda ö, szerencsétlen város! vajha elismerted volna, vagy legalább még ma, e napon, mellyen hozzád mint Üdvözítőd jövök, elismernéd, a mi igaz békességedre, az az, boldogságodra szolgál! Vajha elfogadtad volna üdvös ta- nilmányimat, s intéseim által megengedted volna magadat jobbítani! De mind ezt hiába vártam s várom tőled. Benne vagy, s benne maradsz gonoszságodban. Nem látod által a jót, mellyet számodra készíteni akarok. Elvetsz enge- met, ki annyira javadat óhajtóm, s nemis eszmélsz az igazságos büntetésre, melly reád fog nehezülni.“ Erkölcsi emlékeztetés. Milly megindító e föllépés minden érzékeny szívre! Jézus sír Zsidóország fővárosának vaksága s elfogultsága fölött. Sír annak jövendő sorsa fölött, sír fölötte a népnek örömriadásinak közepette, midőn általa e városba ünnepélyesen kisértetik. Mennyire buzdítson bennünket Jézusnak résztvevő szive, hogy embertársunk iránt mi is hasonló részvéttel legyünk, ha öt lelki, vagy testileg szenvedni látjuk? Az emberszeretetnek tisztje kívánja tőlünk, hogy rokonink sanyarú sorsában mi is mindig velők érezzük szenveiket. Azonban Jézusnak a megátalkodott város fölött hullatott könnyei rettentsenek el bennünket, nehogy rósz erkölcs s megátalkodottság által okot nyújtsunk valaha elöljáróinknak, hogy fölöttünk sírjanak.
