Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a
325 dolgokat, mellyek neki most lehetleneknek látszanak, jövőben nemcsak lehetségeseknek, hanem könnyű, és kellemeseknek is tapasztaland. A jó magaviselet, a hivatása tisztjének teljesitéséheni szorgalom, s ebből származó dús haszon épen annyi, sőt még több megelégedést szer- zend neki, mint a mennyit eddig az isteni törvénynek megszegése nyújtott. Csak az első nehézségtől le ne gyözesse magát az okos gyermek, ki javulását komolyan óhajtja. Csak az első hajlammal, a gonosz társak első csábjaival bátran daczoljon, a magán észrevett fő hibát mindjárt kezdetben győzze le buzgón, emlékezzék meg naponként a jó Istennek tett Ígéretére, újítsa meg minden reggel jó fogadásait, s kérje az Isten kegyelmét azok hű teljesithetésére: bizton remélheti, hogy sok fáradság nélkül rövid időn jó és szeretetre méltó gyermekké válandik. 8) Emlékmondat. Vétkezni emberi gyarlóság, de a vétekben megmaradni pokoli gonoszság. 9) Fohász Jézushoz. Föltámadt Üdvözítőm! ki mai nap fölélelésed által a halált dicsőségesen legyőzted: teljes szívből dicsöitlek, s híveid gyülekezetével egyetemben örömhangokra fakadok e magasztos győzelem fölött, melly által az én megváltásom és üdvöm is eszközöltetett. De minthogy isteni akaratod egyszersmind, hogy én is példád szerint lelkileg fölébredjek bűneimből, s jövőben életemet tiszteletedre megjavítsam: add óh kegyes Megváltóm! kegyelmedet, mellynek segélyével tét— leg megkezdjem bűnös éltemnek változtatását, s ezentúl folyton a neked tetsző új életpályán vándoroljak. II. Rovat. I. Tartalom, sz. buzgalomtól élesztve korán reggel Jézus koporsó- Maria Mag— ójához mellének, holt testének bebalzsamozása által irán- dolna, Maria úa viseltetett tiszteletüket tanűsitandók , Jakab anyja,/Jézus koporsójánál az angyal által tudósítást vettek, és Salome * annak föltámadásáról.