Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

208 meg, soha sem fogom tanítómat megszomorítani, soha se vétendek felebarátom ellen bűnös szereletlenséggel. En­gedd isteni szavaidat mindig legmélyebb tisztelettel hall­gatnom, s mindenha kívánnom, hogy tanulótársaimtól is úgy hallgattassák, miszerint az mindnyájunknak egye­temben valódi hasznunkra váljék. Amen. Vizkereszt után hatodik Vasárnapon. Evangeliom sz. Máté 13, 31-35. Az időben : e példabeszédet monda Jézus a seregeknek : Hason­ló mennyeknek országa a mustármaghoz , mellyel vévén az ember el­veié az ö földébe , melly kisebb ugyan minden magoknál , mikor pe­dig felnő, nagyobb minden füveknél és fává lészen , úgy hogy az égi madarak eljönek és az ö ágain laknak a). Más példabeszédet monda nekik : Hasonló mennyeknek országa a kovászhoz, mellyel vevén az asszonyállat elegyité három véka lisztbe, míg mind megkovászosod- nék b). Mindezeket példabeszédekben szólá Jézus a seregeknek, és pél­dabeszéd nélkül nem szól vala nekik , hogy beteljesednék , a mi mond­va vala a próféta állal, mondván: Megnyitom példabeszédekben a szá­mat , kimondom , a mi elterjedt a világ alkotásától fogva ej. Az evangeliomnak értelmezése. 1) Betüszerinti értelemben. a) A mustár ollyasmi, mit gyermekek is ismernek, ennek t. i. igen kicsiny magvai közönségesen borral ke­verve eledelül szolgálnak és más étkek megemésztését jelesen elősegítik. E csekély mag bizonyos csemetéről szedetik, melly részt kertekben, részt szántóföldeken te- nyésztetik. Közönségesen másfél lábnyi magosságra nő, meleg tartományokban azonban, miilyen a sz. föld, mely- lyen Jézus hirdetett, sokkal magasabbra is fölnyúlik. Illy mustármagocskáról kölcsönzi Jézus a mai evangéliumban egyik példabeszédjét tanúsítandó, miként kis dolgok is néha igen nagyokká növekedhetnek. Azt mondja, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents