Bourdaloue, Louis (S.J.): Tisztelendő páter Bourdaloue Lajosnak prédikátziói. 2. könyv (Pest, 1814) - 10.047b
( »7 ) gosságnak sugarát , de eleven, és általható sugarát , melly kiterjed a’ mi elménkben, és az által lefödöz nékünk mindent, a’ mi jó vagy rósz, bátorságos vagy veszedelmes, hasznos vagy ártalmas a’ mi szándékinkban. Valóban, a’ mint által hatva vagyok ezen gondolattól: megköll halni, kezdek én sokkal helyessebben tenni ítéletet mindenről; szabad lévén ezer megjátszodtatásoktól, mellyeket a’ halál, és az ölökké valóság elszélleszt, ámbár minő alkalmatosság addja magát elől, sokkal világossabban, és sokkal hamarább meglátom én azt, a’ mi engem az én végemtől eltávoztál, vagy a’ mi reá segíthet engem, hogy azt elérjem; és mihelyest azt látom, nem kételkedek én minő eltökéllést köll tennem az iránt, a’ mi nékem vagy üdvözséges vagy káros az Isten’ útjában. Mondom én habozás nélkül: ez nér kern veszedelmes , ez nékem hasznos , ez engem ki fog tenni, ez engem elfog veszteni. És mivel az nékem veszedelmes , vissza vetnem köll tehát azt; és mivel az nékem hasznos, föl köll tehát vennem azt; és mivel az kifog tenni engem, félnem köll tehát attól; és mivel az elfog veszteni engem, kerülnöm köll tehát azt. Az az én utolsó végemnek meggondolása a’ halálnak szemlélése nélkül, nem tenne én rajtam hanem legföllebb szín szerént való bényo- mást, melly nem gátolna meg engem attól, hogy ezer kőszálakba ütközzek, éá ezer hibákat, tegyek : arra minden nap tanít bennünket a tapasztaiás. De mikor én elmélkedek a’ halálról, és az örökké valóságról, melly elválhatat- lan attól, megilleti az az én elmémet, és a lelkemnek minden hathatóságit , elannyira , hogy nem lehet többé elállanom s eltérnem attól a’ boldog végtől, mellyre én hívattam .és*
