Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
el nem felejtkezem rólad, íme az én kezeimre felírtalak téged. (a). 3. A’ bizodalmatlanságunk állal való meg hántását az Istennek , annak meg vallásával koránt sem menthetjük: hogy méltatlanok vagyunk az ó jóságára , és irgalmasságára. Nem tudja e’ ö jobban, mint mi, melly nagy a’ mi méltatlanságunk , mellynek mi tsak a’ leg kissebh részét esmérjük? És nem teként- vén a’ mi egész méltatlanságunkat, nem ö maga e’ az, a’ ki nekünk azt parantsolja: Jó Ítéletben legyetek az Úr felöl, és szivetek együgyüségében keressétek ötét ?“ (b).— Meg nem szűnvén mind azon által mind azon gondolatokat tenni, mellyek az a- lázatosság, és méltatlanságunknak meg vallása színe alatt minket engedelmetlenekké tesznek az Isten eránt, emlékezzünk meg, nem maga az Isten e’az, a’ ki nem tekéntvén a’ mi méltatlanságunkat, mellynek véghetetlenségét tsak ö tudhatja, nekünk minden személyválogatás nélkül parantsolván : hogy hozzá mint Atyánkhoz búi bizodalommal folyamodjunk , hozzá szüntelen ekképpen szólván: M i A- tyánk, ki vagy a’ Menyekben , ’s a’ t. Lehet e’ ol- lyan alázatosság, melly minket az Istenhez tartozó engedelmességtől el vonhatna? A’ legnagyobb fel fúvalkodás az ö parantsalatinak meg szegésében áll. Azért mindenekben engedelmeskednünk kell néki, meg kell ugyan esmernünk méltatlanságunkat, azért szegyenlenünk magunkat, az utolsó helyet választanunk, egész alázatossággal, a’ pokol fenekére méltóknak tartván magunkat, minthogy azt az Isten parantsolja; de egyszersmind szükséges, hogy az Istennek jóságához és irgalmasságához méltó jo indulatokat gerjeszszünk magunkban, és hogy hozza mint az irgalmasság Attyához bizodalommal telyes szívvel folyamodjunk , minthogy ez az ö szent aka04 a) I ái, 49, íj. b) Bolts, 1,1,
