Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
leinek tárgyúi választotta. A’ tzélja a’ Romaiakhoz Galatziakhoz , és Zsidókhoz irt Leveleinek nem egyébb, hanem hogy az embereknek meg mutassa , hogy azon nyomorúság , mellybe a’ bűn által estek , oliy mély, és nagy, hogy abból se a’ Pogányolí természeti törvényeinek erejével , se a’ Zsidók a’ Moyses törvényének segítségével magokat ki nem szabadíthatták — hogy a’ keresztény Igazság, melly által mi bűnösök, kik az örök halálra kárhoztattunk , igazúltakká és az örök életre méltókká tétetünk , az isteni irgalmasságnak, mellyben minket tsupan jó szántából, minden érdemünk nélkül ingyen részesít, — és azon hitnek következése, melly által az ö szent fiába hiszünk, a’ kit nekünk meg váltásunkra, és idvezitésünkre, engesztelő és békéltető áldozatnak rendelt, és a’ ki által szabadságot nyertünk a’ Mindenhatónak malasztal telyes felsége előtt, az ő szent irgalmasságának és szükségünkben az ő malasztja segedelmének meg nyeréséért, bizodalommal meg jelenni. 3. Ezen Sz. Apostol meg mulatja, hogy az Isten a’ Zsidó népet, azért fenyitette, és vetette meg , mivel a’ régi törvényhez , mellyet néki adott, meg-átalkodva ragaszkodott, abban helyhez- tetven bizodalmát, hogy tsupán a’ törvénytudásnak segítségével munkálódó szabad akaratja foganatossága által igazúlhat és idvezülhet, nem lévén szüksége azt. -az Isten irgalmasságától , és a’ Kristus Jésus érdemeitől várni. ,,Tudván pedig, úgy mond. azon Sz. Apostol ,“ hogy meg nem igazúl az ember a’ törvénynek tselekedetíböl (értvén ha a’ Kristus Jésus hiti, és malasztja nélkül esnek) „hanem a Jésus Kristus hiti által mi is a’ Jésus Kristusbart hiszünk, hogy meg igazuljunk a’ Kristus hiti által, várván a’ szent Lélektöl a’ hit által az igazúlásnak reménységét.“ a) »4 a) Gál. 5. i6.