Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
52 pedig az a' ditsöséges Lefejezése: ,,AJ mi Urunk Jésus Kristusunk által“ — Ezen szavakkal , mel- lyek szüntelen zengnek az Istenházaiban , bizonyságot tesznek nekiek arról: hogy Hiveiért való könyörgéseinek nieghalgattatása reménységét egyébben az Istennek mindenhatóságán , yéghetetlen irgalmasságán, és a’ Kristus Jésus érdemeinek foganatosságán kivül nem helyhezteti. 2. Azonban azt meg nem foghatjuk elménkkel, miképpen légyen a’ mi Reménységünk ezen három fundamentomra építve, ha elébb nem tudjuk az embei’eknek ügyefogyotságát , és gyarlóságait. ,,Engedd Uram, úgy mond Sz. Ágoston, hogy es- mérjek meg Téged, és magamat is.“ INoverim Te, noverim me. Mindegynek, mind a’ másiknak esmé- rete szükséges az igaz, és erős reménységre. — ísyomorúságainknak, és lelki nyavalyáinknak esmé- rete nélkül, nem lenne igaz, hanem tsak vakmerő el - bizakodás , a’ mi reménységünk. — Az Isten irgalmasságába való hitel nélkül , bűnökkel telyes nyomorult állapotunknak esmérete tsak kétségbe ejtene bennünket; már pedig a’ vakmerő maga el bizása , és a’ kétségbeesés, két meg egyezhetetlen dolgok a’keresztényi Igazsággal—Mind az el bizakodók , mind a’ kétségbeesettek igen vétkesek az Isten előtt. Egy áltáljában tehát nem részesülvén a’ keresztényi igazságban, hogy kivánhatnának részesülni az örökké való boldogságban, a' mellv a’ felséges tzélja a’ keresztényi Reménységnek ? tudván azt, hogy ezen boldogság tsak a’ valóságos Igazaknak igértetett; melly másban nem áll, mint a’ hamisságoknak egész ki irtásában, a’ maga akaratjának* és a’ minden tökélletlenségek eredetének, t. i. az Ön - szeretetnek tökélletes meg zabolázásában — az Igazságnak rajtunk való uralkodásában , — és az Istennek akaratjában telyes, és alázatos engedelmeséggel való megnyugvásban, melly is kútfeje a’ Keresztény Igazságnak.
