Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025

és hogy része van az azoknak tett isteni ígéretekben,' a’ melly tárgyról itten most bővebben fogunk értekezni.

4. A’ keresztény Reménység minden embernek egy altaljában nyilyánságosan parantsoltatott, és az szinte oliy szoros, és fel oldozhatatian kötelességül tétetik, mint a’ keresztény Hit és Szeretet. A’ Reménységnek tárgya pedig és tzélja az örök élet, és az annak meg nyerésére való szükséges eszközök. Innét tehát nyilván következik, hogy minden keresztény Hív, minden ki vétel nélkül, tartozik erősen reményleni, hogy a’ választottak számába az az: azok közé van be irva, a kiknek az örök élet, és az arra vezető szükséges malaszt van meg igéivé. És valamint ö nekik nem szabad leg nagyobb vétek nélkül magokban a’ Hitet, és szeretetet el enyészni hagyni, úgy hasolóképen nagyon vétkessé tennék magokat akkor is, ha a’Reménységet el hagynák magokban fojtódni.

5. Már fellyebb emlétettük, hogy Sz. Bernard szerént a’ Reménységnek fő tulajdonsága: magara alkalmaztatni [mind az isteni Ígéreteket, és különösen pedig az örök életnek ígéretét, a’ hová mind a* többiek is tzéloznak. ,,A’ Hit eképpen szollal meg szivünkben: „Az Isten meg foghatatlan javakat készített az ö Híveinek. A’ Reménység erre igy felel: Ezen javak az én számomra tartatnak. — És a’ szeretet mind ezekre azt mondja. „En pedig telyes lelkemböl az Istenhez sietek, egész erőmből hozzá ragaszkodván, hogy meg nyerhessem azokat.” — Dicit ergo fides: Parata sunt magna, et inexcogitabilia bona a Deo fidelibus suis. Dicit spes: mihi illa servantur. Nam tertia quidem Caritas: curro mihi, ait, ad illa a). Magára kell tehát alkalmaztatni az embernek mind az isteni Ígéreteket, és el hinni, hogy azok nem tsak közönsége270

s) S. Bern. Serm. 10. in Psalm. 90, n, 1.