Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025

sággal , és bizodalommal járuljunk ahoz , a’ kinek semmi nem lehetetlen , a’ ki magabol a’ setétségböl ■világosságot, és a’.kövekből mézet hoz ki, és a’ ki ez ö véghetetlen hatalma, és elménketfelyül haladó böítsessége által, midőn az ember benne telyesen bizik, azt is idvességünkre fordítja, a’ mi nekünk avval leg inkább ellenkezni látszalik. Ez az a reménység, a’ melly az Istennek leg nagyobb dilsösé- gére , nekünk pedig leg nagyobb érdemünkre szolgál.

2. Miért magasztalja olly annyira az írás Ábrahámnak reménységét? Azért, mert még a’ reménység ellen is reménylett, az az: mert erősen reményiette minden ellenkező jelek ellen is, hogy ö egy szent nemzetnek attya lesz, a’ kit az Isten meg fog áldani, és hogy az ő maradéki olly fényben, és olly számosak fognak lenni , mint az égnek tsillagai, mint hogy ő hitt, és bizott az Istenbe nem tekéntvén a’ meg győzhetetlen akadályokat, a’ mellyek mind maga részéről valának, mint hogy már száz esztendős lévén, a’ teste mártsak el holt, és a’ természetnek törvénye szerént alkalmatlan volt a’ magnak nemzésére , a’ meilytöl kellenék azon Istentől meg áldandó nemzetnek származni; mind Sára feleségének részéről, a’ ki azon kívül, hogy tsak nem hasonló korban volt Abrahámmal, még a’ természettől magtalan is vala ; ide járulván az Isten részéről tetszhelöképen még az a’ nagy akadály is, hogy Ígéretével egészen ellenkező parantsolatot látszatott néki adni, midőn azt rendelte, hogy azon egy liát, mellyet neki adott, és a* kiben helyheztettek mind azon ígéretek, mellyek a' tőle származandó szent, és számtalan maradékoknak adattak, maga kezével áldozná fel neki. — És minthogy Abraham mind ezen nagy akadályokkal semmit se gondolván, azok által nem hagyta erötleniteni a’ maga hitét, és reménységét, az Istenre hízván igéretjének a’ szent parancsolatjával leendő meg egyeztetése

K

257