Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
***<3-fr«« nyességével, a’ roppant nagy bizodalmokkal, mellyek- nek ök örökösi, mind ezen nagy nevek, mind ezen roppant bizodalmok , mint a’ füst örökre el enyésznek ; ,,lVli pedig úgy mond az Apostol: ditsekedíink az Isten fiai ditsöségének reménységében, és azon örökké tartó országnak bizodal nas el varasában, a’ melly nekünk meg igértetett, és mivel a’ szenvedés a’ cfijja ezen ditsöségnek, és országnak a).” „Mi di- tsekedünk a’ háborúságokban is tudván azt, hogy nem méltók a’ mostani időknek szenvedési a* következendő ditsöségre, melly meg jelentetik mi nekünk b).” „Mert az , a’ mi most a’ háborúságunkban egy szempillantásig való , és könnyű, fölötte igen fö módon a’ditsöségnek örökké való nagy voltát szerzi ini bennünk.” Nem figyelmezvén azért mi azokra, a’ mik láttatnak (t. i. ezen életnek minden javaira , és bajaira) hanem tsak a’ mellyek nem láttatnak (t. i. a’ jövendöbéli életnek boldogságára, vagy ínségére, mellyek testi szemmel nem láttathatnak) mert a' mellyel láttatnak, ideig valók, a' mellyek pedig nem láttatnak örökké valók e). — Egy szempillantás, és egy örökké valóság, egy múlandó gyönyörűség, és nyomorúság, és egy véghetetlen boldogság és gyötrelem, melly nagy külömbség! — Ha bár úgy mond Sz. Ágoston: a' pokolnak minden kínjait több századok által kellene is szenvedni a’ Jésus Kristus örökké bírásának ditsöségében való gyönyörködésért , azt még is örömmel , és egész bátorsággal kellene el fogadnunk, a mint is igen illyen formán tökéllette el magát Sz. Job, az emberi nyomorúságnak az az embere, a’ ki ínségeinek , és fajdalmainak leg nagyobb voltában ellépen kiálta fel az Istenhez: „Ki tselekedje azt velem, hogy pokolban meg oltalmazz engem, és el rejts engem, még el múljék 243 a) Rom. 5. 2. d) Rom. 8. c) Korint, II. 4, 17, 18.
