Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025

a35

élelmessé, és háládévá; végtére ez ollyan erő, a’ melly az avval meg áldottaknak egész örömeket, és érdemeket teszi, a’ ki a’ pokolbéli ördögöket meg szégyeníti, és az Istennek híven, és háladatosan tulajdonítja minden gyözedelmeknek ditsöségét.

ív. 5.

A’ Reménység meg könyebbíti a' leg nehezebb jóságoknak gyakorlását.

1. A' meddig az ember meg maradott az ártatlanságnak, és igazságnak állapotában, minden jóságokat könnyű volt néki gyakorolni. Egyikével se ellenkezett az ö természeti hajlandósága, sött arra önként ösztönöztetett, és ez volt az oka, hogy olly tsudalatos könnyűséggel gyakorlottá, és meg tartotta azokat. De minek utanna a’ vétek az emberi természetet egészen meg vesztegette, meg rontotta volna , a’ jóságos tselehedeteknek gyakorlása igen terhes lett nekie, minthogy azok ellenkeztek az ö meg romlott természeti hajlandóságaival. — Az erköltsi Jóságok ugyan tulajdon azok maradtak, semmit meg nem változván, t. i. a’ jó természeti észhez , és igazságnak törvényéhez szabva , de az ember nem maradt mindég ugyan az, t. i. az eredeti jóságában. A’ vétek, melly rendetlenségben hozza a’ lelket, sött a’ testet is, neki a’ jóságos erköltsöket terhessé, és bajossá, és azoknak mind meg szerzését, mind meg tartását nehézzé, és alkalmatlanná tette.

2. De akár melly bajosnak , és akár miilyen keserűnek látszatik azoknak gyakorlása lenni a’ mi hajlandóságainknak; a’ reménység azt édessé, jó Ízűvé , és könnyűvé teszi azon ki mondhatatlan javaknak meg gondolására, mellyek által a’ jóságos tselekedeteknek meg kell jutalmaztatniok. Ha bár a’ Reménység nints is mindég olly eleven, és elegendő erővel annyira lelkesitve , hogy el enyészthes-