Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025

•»■»•»'it«*

den keresztényi tséleketeknek. A’ miből tsak az tetszik ki, bogy minden keresztényi tselekedeteknek a’ keresztény Reménység áltál kell élesztetni, mint hogy leg szorosabban van öszsze kaptsolva: a’ Reménység, kívánság, és az örök életnek el varasa. Reményleni, kivánni, és várni kell tehát az örök életet, és mind azon eszközöket, mellyek bennünket annak meg nyerésére segítenek. Minden időben tehát, és minden tselekedeteinkben , mostanságtól fogva egész végig , és a’ virradtól fogva egész éjjelig kell reménylenünk.

4« De ó fájdalom! hányszor nem tapasztaltuk már, melly álhatatlan légyen a’ mi Reménységünk. Reggel tele vagyunk bizodalommal, és már estvo meg tsüggedett szivünk. Olvasunk, tanátskozunk, magunk magunkat serkengetjük , bátorítjuk, és még is mind híjába , meg nem nyugtathatjuk szivünket, szomjuhozva meritgetjük ki mind azon vigasztaló szereket, mellyek a’ jó tanátsokban, a’ gyóntató Atyáknál, a’ jó könyvekben , és más egyéb jó kútfőkben találtatnak, azonban még is egy titkos, tsak nem ellentallhatatlan hajlandóságot érzünk magunkban a’ félelemre, és tsüggedésre. Melly szomorú állapotunkban mit tehetünk hasznosabbat, mint a’ feszületnek lábaihoz borulni, a’ Jésus Kristus leg nagyobb hatalommal parantsol a’ szeleknek, és tenger habjainak , nekie valljuk meg igazán , és alá* zatosan lelki háborodasunknak, és rettegésinknek le tsillapitására való tehetetlenségünket, és erőtlenségünket; minthogy mind addig, még ezen igaz gyónást nem teszszük, szüntelen fog tartani á’szélvészes zűrzavar. A' mennyire tsak ki telhetik tőlünk, minden ájtatossággal , és buzgósággal kiáltozzunk hozzá: hogy tsendesitse le háborúságunkat, kérvén ötét a’ Sz. Prófétával: „Uram mond az én lelkemnek, te vagy az én szabadítóma)”, mellyhez

a3o

a) Zsolt. 82. 5,