Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025
***9t(t tette, azokat táplálja, és erősíti, és hathatóssá is teszi, a’ melly nélkül el hervadnának, és lankadt- sagokban ki vesznének. És éppen ez az, a’mit igen sok keresztények roszszúl értenek, és még rosz- szabbúl gyakorolnak; könnyen által láthatja ki ki, melly esztelenül tenne egy fellábbadozó beteg, ha tsak ritkán, és félbe szakasztva élne azon ételekkel, a’ mellyeket az orvos közönséges, és mindennapi eledelül rendelt; és ha ö más egyéb szereket venne közönséges táplálásúi, mellyekkel az orvos pa- rantsolatja szerént neki tsak igen ritkán, és tsak bizonyos meg határozott környül állásokban orvosság gyanánt kellene élni. Ez az a’ kőszikla, a’ mellybe sok keresztények a’ reménységre való nézve ütöd- vén, hajó törést szenvednek , midőn t. i. aztaí nem abba a’ karba helyheztetik, mellyet annak a’ mennyei orvos rendelt, és azt keskenyebb határok közé szorítják , mint annak az Istentől rendelt ki terjesztése kívánja. Az illyenek más igazságokkal sokkal inkább foglalatoskodnak, mint azokkal, mellyek a' Re ménységnek élesztősére , és meg tartására szükségesek. Azonban az általok különösen szeretett kedves igazságoknak nem lévén az a’ hathatós erejek, nem hoznak ollyan jó gyümöltsöt; sött rósz következéseket is szülhetnek, úgy hogy azokkal mint egy meg zabálván lelkünket, a’ ki szabott határt, és rendet, mellynek sinor mértéke szerént azok idvességünkre szolgálhattak volna, által hágjuk. Ezen gyarlóságnak sokszor igen nagy és veszedelmes következései szoktak lenni. Ebből történik, hogy a' Sz. Religió azoktól, a' kik ebbe a’ hibába esnek, egészen másképen tekéntetik , mint sem kellene , mint hogy szent bitünket az által meg fosztjuk számtalan sok jótól, és vigasztaló eszközöktől, mellyeket tsak a'Reménység adhat. Es ha folytatják azokkal való viszsza éléseket, a' mik a’ Religiót kívánatossá teszik, végtére az észre vehetctlenül minden betsét el vészti az ollyan ember előtt, a’ ki annak szüksége erant érP 2 227
