Vauge, Gilles: Értekezés a keresztény reménységről a lélek-tsüggedtsége, bizodalmatlansága, és felesleges félelme ellen (Béts, 1820) - 10.025

TIZEDIK RÉSZ.

A’ keresztény Reménységnek álhatatosnak, erősnek, és a’ leg nagyobb veszedelmek közt is meg tántoríthatatlannak kell lenni*

I.

Álhatatosan, és szüntelen kell reményleni.

1. lVlinden keresztényi igazság, és jóság id- vességünkre szolgai, de külömbféle módon. Azok közül némellyek tsak bizonyos időben , és környül állásokban eszközük aztat, és pedig nagyobb, vagy kevesebb foganattal, a’ szerént t. i. a’ mint szövetségek van a’ leg főbb, és leg szükségesebb Jóságokkal , és a’ miilyen aranyossággal vannak kinek kinek különös természeti alkattatásához, indulatjához , és külömbféle szükségeihez szabva. — Mas keresztényi jóságos tseleketek pedig egészen más tekéntetet érdemlenek a’ keresztényi életben, minthogy nem tsak idvezülésünknek első zsengéje, hanem ezen roppant munkának minden elő ménetele, és vége ezektől függ, és a’mel- lyeknek el mellőzhetetlen be folyások van mindert embernél, közönségesen egyenlő, és éltekben soha meg nem szűnhető szükségeikre, és ezeknek rangjába kelletik helyheztetni a' keresztény Reménységet. Ez a’ keresztény Hittel minden keresztény virtusoknak bőven hajtó, és pedig olly foganatos gyökere, a’ melly, minek utánna a’ jóságokat termesz-