Wittmann József: Miért ellenzi az anyaszentegyház a vegyes házasságokat? : Egyházi beszédekben Viser után magyarosította Wittmann József (Pozsony, 1841) - 02.490

I. A’ sz. írás tanítása a’ vegyes házasságról

15 1.3 Hasonló értelemben szól a’ romaiakhoz irt le­velében híveinek illy utasítást adván : kérlek pe­dig titeket atyámfiai: hogy vigyázzatok azokra, kik viszálkodásokaf, és botránkozásokat okoznak, azon tudomány ellen, mellyet ti tanultatok, és kerüljétek azokat. (Rom* 16, 16.) Még erősben hangzanak Jánosnak, a’ kedvencztanitványnak szavai, kinek bizonyilmánya felette fontos; mert őt, mint a’ szeretetnek köz ismeretű tanítványát nem sújthatja a’ türelmetlenség szemrehányása. O pedig igy szól: ha valaki hozzátok jön, de ezen tudományt nem vallja, ne fogadjátok be házatokba, sőt ne is köszönjetek neki, mert a1 ki köszön néki, annak gonosz cselekedeteiben részesül, (lí. Joan. 10, 11-3 Ugyan is mint bánt ő Cerinthussa!, az eretnek tanítóval, világos. Elhagyta t. i. a1 házat, mellyben fördött, mondván: távozzunk el innen. Ezen apostoli intések nem maradtak siker- nélküliek. így sz. Athanáz azt mondja sz. Antal­ról, hogy ő még szavat sem válta a1 Manichaeu- sokkal, vagy más eretnekkel, kivévén , mikor inté őket tévelygésük változtatására, és az igaz hithez visszatérésre. ’S ezen elkülönözést a1 rósz utón járóktól, másoknak is hathatósan ajánló. Sőt ezen apostoli intések később is foganositvák az egyházi oktatókban , mint meg annyi életművei­ben a’ katolika anyaszentegyháznak. AIi több sz. Ignácz meg tiltja a1 vérrokonnali társalgást is, ha ez más vallású, mondván: ha valaki más hitben él, az nem Krisztus tagja; efféle emberekkel sem­mi összeköttetésed ne legyen, ha bár atyád fiad, vagy testvéred is, hogy velük tönkre ne jussál. (Epist. ad Philadelph. c. 3.3 Egy régi iró azt mondja: hogy azok már ingadoznak a1 hitben, kik vélik, hogy a1 keresztény katolikus és eretnek közt semmi különbség sem létez. (Autor op. im-

Next

/
Thumbnails
Contents