Wittmann József: Miért ellenzi az anyaszentegyház a vegyes házasságokat? : Egyházi beszédekben Viser után magyarosította Wittmann József (Pozsony, 1841) - 02.490
I. A’ sz. írás tanítása a’ vegyes házasságról
14 növeszteni, hogy evvel is annál rútabb legyen; O hagyta volna öt 30 napot gyászban tölteni, hogy, ha ezelőtt derültsége végett szerettetett meg, most gyászban ’s szenyben annál kevésbé tessék. Mind ez által iparkodott volna az Isten illy esztelen szerelmet elfojtani. II. Az eddig mondottakból elég világos, hogy az Izraelitáknak minden inás hitüekkeli házasság meg volt tiltva. Azonban elleneink az uj szövetségre hivatkozva nyerteseknek vélik magokat, melly, mint ők állítják, — és ki ne higyjen nekik? — a1 vegyes házasságokat épen nem tilalmazza; ehhez csatolják sz. Ágoston mondatait, mellyeket, irományaiból mintegy kiszakasztva minden összefüggés nélkül, oda magyaráznak erőszakosan, mintha ő az uj szövetség szerint nem kárhoztatná a’ vegyes házasságokat. Azonban tudjuk, és a’ sz. Írásnak majd nem minden lapján olvasható, milly pontosan ’s szigorúan tiltották el az apostolok az újon megtérteknek más- hilüekkeli társalgást, és minden közelebbi viszonyt. Krisztus urunk maga óv minket (Mat. 7, 15.) a’ hamis prófétáktól. Sz. Pál Titus tanítványához ezt irá: kerüld az eretneket egyszeri vagy kétszeri útba igazítás után. (Tit. 3, 10.) Ti- motheusnak pedig megjövendöld: hogy veszedelmes idők következendnck az utolsó napokban ; midőn sok ember telve leend önszercttel, gőggel, rágalom vágygyal, és kevélységgel, kik a’ földieket jobban szeretvén mint az Istent, mutatnak ugyan külsőleg ájtatosságot, de valójával szűkölködnek; — valóban talpra esett jellemzése minden időbeli hamis tanítóknak — és ezeket, hozzá teszi a’nagy népoktató, kerüld. (II. Tini. 3,