Danielik János: A katholicus egyházi javak- és alapítványokról tulajdonjogi tekintetben (Pest, 1848) - 02.429
tiál hagyatva, ellenünk olly túlsúlyt nyernének, melly a’ katholicusok’ minden, még political állására nézve is, századokon keresztül uyomasztólag hatna. És ezekhez pár fölvilágosító szót intézni, őket a’ dolog’valódi állására, ’s különösen azon elvekre, mellyek e’ tekintetben az eligazodást, minden becsületes, habár csak természetes észnek is, olly könnyűvé teszik, figyelmeztetni, — szoros, egyházunk és hi veink’jólléte által parancsolt kötelességünknek tartottuk; ’s ha egyszerű előadásunknak, őket az egyházi javaknak abbeli természetéről, mellynélfogva azok, jog, igazság, becsület’ lábbal-tapodása, és a’ communisticus kísérletekre hajlandó tömegeknek adott legveszedelmesebb példa nélkül, a’ status’ részére le nem foglalhatók, — meggyőzni csakugyan sikerült, mi czélunkat értük ’sóhajtásaink teljesedtek. A’ ki valamit állít, tartozik be is bizonyitni. Asserenti incumbit proba/ Az egyházi javakat, álladalm1 javaknak átelemzö Iheoria’ barátjainak kötelességök volna tehát, a’ történeti jog’ alapján bizonyítványokat hozni föl annak megmutatására, hogy sz. István és sz. László királyaink’ idejében csakugyan voltak Magyar- országnak statusjavai; ’s ha voltak, hogy szent királyaink ezekből adományozták az egyházat. Az elsőt illetőleg, nemcsak nem létezik annak kimutatására semmi, akár közvetlen, akár közvetett történeti bizonyítvány , de sőt a’ hét vezérektől elfogadott ’s Anonymusban olvasható amaz alapelvböl, mellynélfogva az elfoglalt részek, mindannyiak közt, senkinek ki nem zártával, lennének annak módja szerint fölosztandók, épen az ellenkezőt, nevezetesen azt lehet következtetni, hogy az egész ország a’ harczosok között, érdem és méltóság szerint fölosztatván, abból az álladalom’ számára, mi sem tartatott fon, és ezt annál inkább, 7