Danielik János: A katholicus egyházi javak- és alapítványokról tulajdonjogi tekintetben (Pest, 1848) - 02.429

a’ szükséges törvényes körülírásokkal ellátott végrendeleteknek kellő teljesítését eszközölni, — ha mondom épen az (értem az álladalmat,) ollyas kinézéseket táplálna , mellyek’ valósításának esetére, a’ kath. ősök, egyházuk’ legszentebb czéljaira tett minden áldozatai, ezen czéloktól hatalomszóval elvonatva, más, az ősök’ szándokával talán merőben ellenkezőkre fordittatná- nak ? Az előrelátás, ezen, a‘ földi teremtmények közt egyedül az embernek adatott tehetség, a’jövöröli gondoskodást minden józan embernek szivére köti, tanácsolván, hogy midőn fölösleggel birunk, vagy épen bőségben vagyunk, azt, a’ mi szükségeinktől fölmarad, szorgalmasan összegyűjtve, legyük félre a’ bekövetkezhető mostoha és nehezebb időkre. Az eszélyes emberi gondoskodásnak e' nemét, a' minden embereket, holtakat és eleveneket, elődöket és utódokat, hasonló kegyelettel ölelő keresztényszeretet, a1 jövő nemzedék' irányában is kiterjesztő, ’s léteit ada a’ keresztény világban ama’ számos és dicső alapítványoknak, mellyeknek érvényességéről hogy valaha vitatkozni kelljen, akkor, a’ midőn tétettek, soha senki sem gondolta. Napjainkban számos panaszokat hallhatni, miszerint nagy teher, a’ sok szegényt eltartani, a‘ sok árvát, özvegyet , iigyefogyottat ellátni. Mit mondjak, mennyivel nagyobb leend e’ teher akkor, főképen egy szűk, a’ szegénységet öt-hatszorositó esztendőben, ha az alapitói kegyeletes szellem, az alapítványi szent kötelezettségek’ erőszakos megszent- ségtelenitése állal elfojtatik , és azontúl minden nemzedék önmagának élve, a’ rossz idők’ lehetőségét számításából kifelejtendi ? ’s a’ jövőért soha többé mit sem teend? Templomaink' ékszerei, kincsei, drágaságai szent alapítványokból szereztettek; ‘s hányszor nem történt, hogy az Isten’ dicsőségének tiszteletére

32