Hazslinszky József: Emlékirat az egyházról, és az egyházat érdeklő némely reform kérdésekről (Kassa, 1849) - 02.420

66

«írzik magokat hivatva lenni, és csak akkor házasodnék meg valamelyikük, ha későbben a' teljes meg- tartóztatásra elegendő erőt nem érezne önmagában;

— ne is hozza fel senki ellentekintélyül a’ keleti egyház gyakorlatának régiségét*); mert az igaz? és helyes ellen semmi praescriptio sem áll meg; — a' régiségre való hivatkozás csak akkor nyomna e" tárgyban döntő erővel, hahogy világosan be lehetne bizonyítani az illy törvénynek magától az Ur Jézustól, vagy közvetlen apostolitól, és tanitványitól való származását ; — azonban sem a’ szent irás , sem a’ hagyomány nem nyújt adatot e’ tárgyban ’ egyébre : mint, hogy a' házasságtóli tartózkodás nagyobb tökéletesség végett mindenkinek (és igy természetesen az egyháziaknak még inkább), tanácsolva volt, de nem parancsolva, — és az egyházi hivatal viselheté- sének nélkülözhetetlen feltételéül ki nem volt tűzve;

— és még azt is kikutathatjuk az apostoli idők' történeteiből, hogy akkor főkép az egyháziak mindazon szabadság mellett, mellynél fogvást sz. Pállal mondhatták: ,,Omnia mihi licent“ „minden szabad nekem“

*) Elő sem hoznám , ha csak nem régen is a’ Religio Nevelés czimű egyházi folyóiratnak 1848ki év második felében kijött 27dik számában nem olvastam volna : „hogy l’aphnu- tzijs a Nicaeni közönséges zsinaton legvalószínűbben olly értelemben, és kikötéssel akarta a’ papoknak meghagyatni nejeiket, hogy együtt élve bár, a’ nemi közösüléstől magokat egészen megtartóztassák ? — csak hogy ekként nem könnyített volna'emberi gyengeségükön, — holott, mint szavaiból kitetszik, ez volt czélja, sőt nehezebb terhet tett volna reájok; mert bár nem kétlem , hogy sok erős keblű férfiakat számlált az egyház akkor is, annyi azonban kétségtelen: hogy sokkal könnyebb a’ feleségtől elválva, mint azzal együtt lakva magát raegtartóztatni.