Csontos István: Ki-ki a' maga szerencséjének kovácsa : Rövid erkölcsi értekezés (Kassa, 1830) - 02.416

57

ságok' megszerezhetését pedig egészen elmellőzik. Legkisebbé sem ügyelnek a'ra , hogy az emberi lélek, értelme* öregbedé- sével sokkal nemesebb és állandóbb tárgyakra szokta figyelmét függeszteni ; hogy sem szíve’ indúlatainak kielégítését csupán magában a’ változó szépségben feltalálhatná. Meg nem gondolják azt , hogy a' midőn a’ testi szépség , eggy akár- melly kedvetlen eset vagy nyavalya által még idő előtt is igen könnyen rúttá változhat ; az idő sebes repülésénél fogva pedig legnagyobb szeretetre vonszó erejében is mind inkáb-inkáb gyengülvén adódónként egészen semmivé tétetik: te- hít a’ Természet Vizsgáló mondása szerént, hogy t. i. „minden a’ mi test és nehéz , a' föld felé siet, 's ezer viszontagságoknak kitétetve lévén romlással és pusztulással végeztetik a’ midőn állandósággal nem bír, már telyességgel nem is boldogíthat. Vem ok nélkül írá a’ Vers szerző ama szépségéről nevezetességben fennt maradt Görög Honáról e' verseket; — „sírt Ilona hogy n.eglátta tükrében vén ránczait, 's nagyon csodálta kétszeri elragadtatásait.”

E're ugyan nem szükséges a' régiség'