Csontos István: Ki-ki a' maga szerencséjének kovácsa : Rövid erkölcsi értekezés (Kassa, 1830) - 02.416

7

ményjeit kímélni tudó, a' másik mérték- leden vesztegető , — eggyik előre látó okos. a' másik megfontolás nélkül hirtelenkedő, —* eggyik alázatos ’s másokat becsülő, a' másik kevély 's mindenen keresztül menő. Egy szóval, ki-ki a' miilyen élet nem módra vezettetik, és jólléte kieszköziésére a*miilyen igyekezetét fordít: épen ollyanná vál , és a'hoz képest boldogul élte' dolgaiban.

E' szerént az emberek, a’ midőn állapotoknak jő vagy rósz karba helyhezteté- se tulajdon tetteiktől függ: már kérdésen kívül magokra bízott állatok, és szorosan levagynak a’ra kötelezve, hogy az Isteni gondviselésen kívül még magok is különös figyelemmel gondoskodjanak magokról. De különben mi végre is adatott volna beléjek az Isteni szikra a' dicső ész ? Mit keresne bennek a' szüntelen többre 's nagyobbra törekedő igyekezet ? mi hasznát vennék a' gondolkodó, ítélő, emlékező és képzelő tehetségeknek? Hiszen ha az ön jóllétük* kieszközlése és a' magokról folyvást gondoskodás , tulajdon értelmök’ őregbítési- nél fogva természeti kötelességükké nem tétetett volna: úgy az egész emberi nemnek a' csupa természet adományával épen