Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
2. rész, vagy A' téteményes theologia
71 két tfelekednek, vagy a' tselekcdókkel egyeznek, mind Italaira méltók (Kom, I, 20—32. tartsd öszve VII, 15— 23. I Moy. VI, VII. Péld. XX, 9. Pred. VII, 29, 30. Jób XV, 14—16. Angus. L. XII, c. Julia. Cic. L. I de rep. Plin. Praef. ad L. 2. Inst. Nat. Horat. Sat. 1. 13. v. 68. Ovid. Méta. 8.). Ha az embernek ezen mostani állapottyát az Istennek tökélletességeivei öszvetartyuk , azt kell mondanunk, hogy az Isten nem teremthette az ő legjelesebb földi alkotmán- nyát illy bontakozott állapotban. Midőn a* fa a’ tűzre, a’ kó az épületre, minden az ő tzéllyára képes, lehetetlen, hogy az Isten tette volna a’ maga képére alkotott embert az ő tzéllyára alkalmatlannak; ez az ő böltsességével, jóságával, és hatalmával meg nem fér. Tehát az embernek magának kellett magát így megvesztegetni. De mikor, s hogyan? magunktól el nem találhattyuk. Ezt a’ homályt eloszlattya a’ szent írás kivált azzal, hogy az első embernek esetét elbeszéli. Ebből a’ helyes okoskodásnak törvénnyé szerint tsalatkozhatatlanul így következtet a’ józan ész : A' halál minden testi lelki nyavalyákkal egygyütt következése és büntetése az első ember vétkének. Már pedig átszáll a1 büntetés minden kifogás nélkül minden em- i)erre, még a’ kisdedekre is, kik nem tsak tsetsemős korokban, hanem az annyok méhében is betegség és halál alá vannak vetve. Át kell tehát szállani emennek is vagy a’ bűnnek; külömben hogy büntethetné a’ legigazságosabb Isten, pedig illy suilyosan, az egész emberi nemzetet ? Ha kérdi egyvalaki: Hogyan száll át? Elmésen megfelelt erre már szent Ágoston kútba esett emberre példáz- gatván: „Ne kérd, hogy mint estem ide: hanem inkább „arról gondolkodgy, hogy mint húzzál ki innen“ (ep. 167 ad Hier.). De ezen kívül mondhatni, hogy a’ származás által szint’ úgy valamint a’ gyenge erőtlen beteges szülőknek gyermekei is ollyanok. Azért minden ember már az eredetében testre és lélekre nézve megvesztegetett, az Isten, és önnön végtzéllya ellen szegezett, bűnök alá vetett természetbe öltözik, a’ miért mint az Istennek megrutított képe neki viszszatetszik, vagy a’ mint szent Pál (Efes. II, 3.) mondgya, haragnak fia > nem üdvösségre hanem kárhozatra méltó; és ez az, a’ mit közönségesen eredendő bűnnek szoktunk nevezni, mellyröl a’ Katekismusban azt mondgyuk, hogy az eredendő bűn az a’ bűn, mellyel Adóm *'’ Maradit somban elkövetett, és mi is Adómban (a származás által) elkövettünk, es tőle örökségképpen reánk
