Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903

2. rész, vagy A' téteményes theologia

okos, bölts, erköltsi jó és tökélletes, boldogságra méltó valónak képesíteni, a’ kárhozatra méltó voltát üdvösségre méltóvá tenni; azért neki az Isten előtt viszszatetszőnek, büntetésre méltónak, boldogtalannak, kellett maradni. Bizonyíttya pedig kinekkinek saját tapasztalása, és minden nemzeteknek történetírása, hogy egy ember sem fo- gantatik, se nem születik oll} an karban, a’ miilyenben az első ember teremtve volt, hanem mind örökösei vagyunk azon testi lelki nyavalyáknak, mellyeket Ádám magába szít a’ tiltott gyümolísnek evése áltál. A’ testünk gyenge, erőtlen, betegségek, nyomorúság, dolog, és halál alá. vettetett fSirák XI.). Az értelmünk tompa, az előítéleteknek, balvélekedéseknek, testi és világi kívánságoknak, vagy másképp késérteteknek feiiegétöl elborítva alig tudgya a’ jót megkülömboztetni a’ rosztol, és kitanulni az Isten akarattyát. Az akaratunk, mintha lánttzal volna a’ földhöz kötve, mind tsak a’ földi jókon gyönyörűségeken kap , a' lelkieket pedig mint távolvalókat tscké- Jyeknek, nehezeknek, lehetetleneknek, és mintha nem is érdekűnek az embert, annyiba tartya. Jóllehet hogy a’ lelkiösméret az Istennek belső szava az ő intéseivel, di- tséretrvel furdalásaival kormányoz, még is a’ rúgoldozó indulatoktól, és világi kívánságoktól, az ellenkező érze- ményességnek ingereitől elnyomatik, és mi, a’ jobbról való meggyőződésünk ellen is, azt teszszük, a" mit az Isten tilt. Ezt a’ világi széphez, jóhoz, gyönyörúhöz való vonzódást, ezt az előbbre haladó érzeményességet láttyuk minden emberben a’ kisdedségétöl fogva. Velünk születik, nevekedik, szüntelen követ, és ostromol, és ha a* józan észnek, vagy az Istennek törvénnyé szerint meggyőzzük is, új erővel megtámad, győzedelmeskedik, és akkor békéteknek, magunkkal meg nem elégeditek vagyunk. Tart ez a' szomorú viadal, inig a’ szemünket örökre b© nem hunnyuk. így esett meg, a1 mit szent Pál a’ Pogány Nemzetekről ír, hogy midőn az igaz Istent a1 teremtett dolgoknak tulajdonságaiból niegosmerhették, és az akarattyát kitanulhatták volna: elenyésztek az ő gondolataikban, és meghomályosodott az esztelen szívek, magokat böltseknek tartván , bolondokká lettek. Elváltoztatták a’ halhatatlan Istennek ditsóségét a’ halandó embernek, a’ madaraknak, a’ négy lábúaknak, és tsúszómászóknak képe’ hasonlatosságára; a’ miért az Isten is az ő sziveknek kívánságára a’ tisztátalanságra adta őket, hogy minden tfer- telmességet űzzenek, és azt se lássák, hogy a‘ kik e’