Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
2. rész, vagy A' téteményes theologia
53 48. K a t e k e z i s Az embernek régtzélhja. Egy okos bolts való sem tselekszik valamit bizonyos ok, szándék, tzél nélkül; tehat az Istennek is mint Ieg- böltsebb alkotónak az ő legjelesebb teremtménnyel e1 földön, az embert, legszebb legnemesebb okon szándékon- tzélon fogva teremteni kellett. Hanem bogy mellyik ez az ok szándék tzél; avagy miért teremtette az Isten az embert, miért van az ember e-1 világon, mellyik az embernek végtzéllya, ezen kérdés minden üdőben fontosnak tartatott. Törték is annak megfejtésében magokat a’ Tudósok; hanem valakik nem tudták, hogy mit tanít erről az Isten maga, vagy az ő szavára nem ügyeltek, közönségesen el sem találták az igaz feleletet. Minthogy minden dolognak mirevalóságát vagy annak, vagy az alkotójának tulajdonságaiból, vagy ha ezeket fel nem fedezhetni, tanúbizonyságokból meg kell határozni; a’ kik pedig az Istentől kinyilatkoztatott tanításnak, vagy a’ szent írásnak, mellyet egyedül hiteles tanúbizonyságnak elfogadhatni, híjával voltak, az Istent mindeneknek Alkotóját sem Ösmerték igazán, nem tsuda, hogy az embernek tulajdonságaiból sem hoztak annak végtzéllyára igaz következtetést. Az ember két mivolti részből : testből és lélekböl , és ezek után ol- I) au tehetségekből áll, mellyek az oktalan állatokban is uémúnéműképpen megvannak, és érzeményességnek neveztetnek, megmeg a’ mellyek az embert az oktalan állatoktól megkülömböztetik, és eszesség nevet viselnek. Voltak, a’ kik az ő figyelmeket arra függesztették, hogy az ember, kivált az ő állati mivolta vagy az érzeményesség szerint boldogságra vágy; azért ezek, semmit vagy majd semmit sem hajtván az embernek más nemesebb mivolti részére a’ lélekre, és az erköltsi törvényekre, mellyeknek mestere az eszesség, mind tsak azt tartották, hogy boldogság az embernek végtzéllya, mellyre kinekkinek törekednie kell. Régenten ezt a’ boldogságot némellyek a’ vastagabb testi gyönyörűségekben (^Epicureismus) helyheztették: mostanában pedig egyáfallyában mindenben helyheztetik, a’ mi annak ösztönét kielégíti (Eudaemonisinus). Mások ellenben azt vetették latra, hogy az emberben egy nemes rész lélek lakik, mellynek regulái, az esze«se4, m ml tsak az
