Kánonjog 19. (2017)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A püspöki szinódus intézményének fejlődése
A PÜSPÖKI SZINÓDUS INTÉZMÉNYÉNEK FEJLŐDÉSE 13 dául, melyek az egyházi rend szentségének gyakorlásával kapcsolatosak, a Kódex inkább facultasnak nevez olyan összefüggésben is, ahol az 1917-es Egyházi Törvénykönyv még joghatóságról beszélt. Már a Lumen gentiumhoz fűzött Előzetes magyarázó megjegyzések 2. pontja leszögezte, hogy bár a szenteléssel minden püspök ontológiailag sajátosan részesül Krisztus hármas funkciójában, vagyis küldetésében (tria munera), az illetékes egyházi hatóság részéről jogi meghatározásra van szükség ahhoz, hogy a püspök konkrét hatalmat gyakorolhasson. A hatályos CIC 129. kánonja szerint a szenteléssel képességet szerez a személy arra, hogy elnyerje a kormányzati hatalmat (potestatis regiminis..habiles sunt, qui ordine sacro sunt insigniti)31. A mai kánonjog már kerüli az egyszerű alanyi jogok vagy ontológiai képességek esetében a „hatalom” szó alkalmazását. A kánonjogi szóhasználatnak erre a fejlődésére tekintettel a mai szaknyelvi értelemben már nem mondhatnánk - ahogyan a maga idejében Bertrams tette31 32 -, hogy a szinódusnak „konzultív (tanácsadói) hatalma” van, mely egyenesen „saját és rendes” hatalom (potestaspropria et ordinaria). A hatályos Kódex a rendes és megbizotti hatalomra való felosztást csak az egyházkormányzati hatalom tekintetében ismeri (131. k.). Mindezek miatt nincs értelme olyan technikai fogalmakat használni, mint a hatalom a Püspöki Szinódusra jellemző legfőbb funkciónak, a tanácsadói szerepnek az elemzésére33. A szinódusnak értékes joga, hogy kollegiális modell szerint kialakított és elfogadott véleményét közölje a pápával, ezt a jogot azonban nem nevezhetjük kormányzati hatalomnak34. Fentebb már megállapítottuk, hogy a Püspöki Szinódus nem rendelkezik a Püspökök Testületétől kapott delegált hatalommal sem. Ehhez hozzá kell fűznünk, hogy nem lehet az egyes püspököktől kapott valódi delegált kormányzati hatalma sem, hiszen a 135. kánon 2. §-a szerint a törvényhozó hatalmat csakis a legfőbb egyházi hatóság delegálhatja, és a végrehajtói és bírói hatalomra nézve is érvényes, hogy az egyes megyéspüspökök nem rendelkeznek olyan saját hatalommal, amely közvetlenül gyakorolható más részegyházak, vagy az egyetemes Egyház fölött. A Lumen gentium 23. pontjában ugyanis kijelenti: „A részegyházak élén álló egyes püspökök lelkipásztori kormányzásukat Isten népének rájuk bízott része felett gyakorolják, nem pedig más egyházak vagy az egyetemes Egyház felett”. 31 A Katolikus Egyház Katekizmusa 875. pontjának végleges szövege alapján csak a püspökök és az áldozópapok kapnak a szentelésben küldetést és felhatalmazást arra, hogy Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedjenek, a diakónusok viszont nem. XVI. Benedek pápa ezért módosította a CIC 1009. kánonjának szövegét, egy új, 3. §-t fűzve hozzá: Motu Proprio Omnium in mentem (26 oct. 2009) Art. 2: AAS 102 (2010) 10 („3. §. A püspöki és az áldozópapi rendben lévők küldetést és felhatalmazást kapnak arra, hogy Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedjenek, a diakónusok pedig ahhoz kapnak erőt, hogy Isten népének szolgáljanak a liturgia, az ige és a szeretet szolgálatában”). 32 BERTRAMS, W„ Commentarium in Litteras Apostolicas „Apostolica Sollicitudo”, in Periodica 55 (1966) 124. Vö. DUPRÉ La TOUR 218-219. 33 Ezt a nézetet a szakirodalom már a hatályos CIC kihirdetése előtt megfogalmazta (vö. ATMANS, W., Das synodale Element in der Kirchenverfassung, München 1970. 255-260), a Kodex azonban ezt hivatalossá is tette. 34 Vö. ATMANS 260.
