Kánonjog 19. (2017)
KÖNYVSZEMLE
134 KÖNYVSZEMLE ml) és a zsinatot követő (Liber Extra, 1234) fegyelmi anyagával történő összehasonlítás, a megjelenő hangsúlyeltolódások azonosítása és indokuk feltárása. Mindehhez jelentős segítséget nyújt Ioannes Teutonicus (fi 245) magyarázata. ÁLVAREZ DE LAS ASTURIAS professzor igyekszik egy nem túl ismert oldaláról is megvilágítani a IV. Lateráni Zsinat rendelkezéseiben foglalt elveket, meghatározásokat és előírásokat. Ez nem más, mint a lelkipásztori szempont hangsúlyos és egyedi érvényesülése a zsinat szövegében, amelyben különösen is tetten érhető Nagy Szt. Gergely pápa (590-604) gondolatainak a hatása. A pasztorális értelmezés erőteljesen megmutatkozik az egyházi eljárásjogra vonatkozó határozatok tartalmán, melyeket főképp a 35-49. konstitúcióból álló egységben találunk. A Szerzőnek nemcsak a 12-14. századi kánoni hagyománnyal sikerül párhuzamba állítania az 1215. évi egyetemes zsinat anyagát, hanem reflektál a hatályos Egyházi Törvénykönyvnek és Ferenc pápa 2015. április 11-én kiadott Misericordiae vultus kezdetű bullájának vonatkozó mondataira is (p. 91). Egyedülállónak nevezhetjük Santiago DEL CURA Elena, a burgos-i teológiai kar professzorának a szolgálati papságnak szentelt fejezetét (El sacerdocio ministerial en el IV concilio Lateranense [1215]: Relevancia actual de sus afirmaciones sobre la eucaristia y sobre la predicación, pp. 113-170). Ebben a szerző kifejezett szándéka, hogy rámutasson a papság sajátos feladatának - különösen a szentmise bemutatása, az Eucharisztia kiszolgáltatása és a prédikáció terén - változatlan és lényegi szerepére az Egyház életében, a IV. Lateráni Zsinat határozatai és annak mindmáig ható jelentése alapján. Mindehhez első lépésként magának a zsinatnak a felszentelt papságról kialakított képét összegzi a legújabb egyházjogi intézménytörténeti kutatások tükrében, valamint a papságnak az Eucharisztiához fűződő szoros kapcsolatát és az abból fakadó cselekményeket (pp. 115-118). Külön kitér a valdiak kérdéskörének elemzésére, és dogmatikai tévedésük megvilágítására. Ehhez az objektív vizsgálathoz, számos kortárs - korai 13. századi - teológus véleményét felhasználja (pp. 119-125). Munkájában szintén fontos szerepet töltenek be Durandus de Huesca (fi 224) írásai, összevetve a híres valdi prédikátor, Bemardo Prim állításaival (pp. 125-132). Ezek után tér rá a papi szolgálat beható elemzésére, amelyből kristálytisztán kitűnik a IV. Lateráni Zsinat szövegéből származó egyes állításoknak a 20. és 21. századi egyházi dokumentumokban és teológiai értelmezésekben történő átvétele (pp. 132-144). Hasonló párhuzamot láthatunk a papság és a prédikáció témakörének megvilágításáról szóló pontban (pp. 144-157). A Szerző következtetése, mindezek alapján logikus: a szentelésből (ordinatio) egyedi módon fakad a hitnek a hirdetése (missio), amelynek sajátos eszköze a buzdítás (exhortatio) és az igehirdetés (predicatio). Ez az állítás világosan visszatükröződik a hatályos CIC 228. és 230. kánonjában, amikor az egyházi hivatalról (officium), ill. a feladatkörről (munus) esik szó. Giuseppe BUFFON, a Pontificia Università Antonianum (Róma) professzora összetett kérdést vizsgál, amikor a IV. Lateráni Zsinat 10. és 13. konstitúciója alapján a méltó személyek által végzet szent szolgálat alapelveinek bemutatására vállalkozik (El discurso de Inocencio acerca de la tau, fórja de ima predicación sin cuartel: Regulares y viri idonei para la salus animarum en constituciones X y XIII del concilio IV de
