Kánonjog 19. (2017)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 133 nus reform és a IV. Lateráni Zsinat intézkedéseinek az összehasonlítására, és rámutat a kettő közötti jogszabály alkotási folytonosságra, mind tartalmi - doktrinális -, mind jogelméleti - jogtechnikai - diszciplináris - szempontból (pp. 19-21). Prof. Grohe ehhez hasonlóan vizsgálja a IV. Lateráni Zsinat tartalma és céljai alapján a későbbi zsinatok (beleértve a Trentói Zsinatot [1545-1563] is) ahhoz történő viszonyulását (pp. 22-33). Külön erénye az elemzésnek, hogy önálló figyelmet szentel az egyetemes zsinatokon megjelenő hitvallási szövegek teológiai és fegyelmi tartalmának (pp. 33-36), valamint a kánongyüjtemények állományával, ill. további forrásokkal történő összevetésnek (pp. 36-43). Kiemelkedő szakasza a kötetnek az Egyház Eucharisztiában való egységének bemutatása, amely Gabriel Ri CHI ALBERTI (Universidad San Dámaso, Madrid) professzor munkáját dicséri {La unidad Eucarística de la Iglesia, pp. 47-70). Ebben a Szerző a IV. Lateráni Zsinat 1. konstitúciójának, a híres „Firmiter” kezdetű hitvallás szövegének az összehasonlító elemzésére épít. A katolikus hit ünnepélyes formában megfogalmazott, összegzése középpontba állította az Oltáriszentségre és az átlé- nyegülés tanára vonatkozó tanítást. Ezt az állásfoglalást hasonlítja össze Richi Alberti professzor először a korábbi forrásokkal, kánonjogi gyűjteményekben és egyes kánjogászok vagy teológusok által megfogalmazott magyarázatokkal {Decretum Gratiani, Durandus de Huesca [t 1224], Huguccio [t 1210], Berengarius Turonensis [f 1088]), kiegészítve magának III. Ince pápának a korábbi, az egyház egységét, a szakramentalitást és különösen az Oltáriszentséget érintő, különböző műfajú megnyilatkozásaival (pp. 50-64). Azonban a Szerző nem áll meg a IV. Lateráni Zsinat szövege teológiai hátterének a bemutatásánál, hanem tovább lép - az arra építkező - későbbi egyházi dokumentumokkal és álláspontokkal történő összehasonlítás irányába. Ez felöleli a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) dokumentumait, különös tekintettel a Lumen Gentium szövegére; a Hittani Kongregáció által 2000. augusztus 6-án kiadott, Dominus Iesus kezdetű nyilatkozatra; XVI. Benedek pápának (2005-2013) a 2005. december 22-én a Római Kúriához intézett beszédére; és a 2007. február 22-én kelt Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításra (pp. 54-70). Ezzel a Szerzőnek sikerül alátámasztania azt a stabil tanitóhivatali meggyőződést, amely minden korok számára mértékadóvá teszi a „Firmiter” kezdetű hitvallásban foglaltakat. Nicolás ÁLVAREZ DE LAS ASTURIAS az Egyház működésének kánonjogilag körülhatárolt kereteit mutatja be a zsinati konstitúciók összehasonlító elemzésén keresztül ( Una Iglesia dibujada canónicamente: las constituciones conciliares, pp. 71-112). A madridi professzor a „fides quaerens intellectum” skolasztikus alapelvből indul ki (vö. a hit törekszik annak a megismerésére, amiben hisz), amely Canterbury Szt. Anzelm Proslogion című müvének mottója. A zsinati szövegek teológiai vizsgálatából így nem maradhat el annak az Aquinói Szt. Tamás (t 1274) teológiai kifejtéseiben foglaltakkal történő összevetése sem. A Szerző nemcsak a IV. Lateráni Zsinat előkészítési és lefolyási körülményeit mutatja be, hanem világos kategóriákat állít fel az elfogadott konstitúciók pontos - disciplinárisan és doktrinálisan adekvát - értelmezéséhez. Ehhez elsődlegesen a zsinat szövegkiadásához készített kritikai forrásapparátusra támaszkodik. Mindezt kiegészíti a megelőző {Decretum Gratiani, 1140 kö-
