Kánonjog 18. (2016)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Egészségügyi témák a középkori egyházjogban

18

Erdő Péter

Az orvosokat vagy a sebészeket, ha rendszeresen gyakorolták hivatásukat, nem lehetett pappá szentelni. Ezek a foglalkozások ugyanis szentelési szabálytalanságot (irregularitas) jelentettek a „szelídség hiánya” miatt84. IX. Gergely pápa dekretálisgyűjteményében az erről szóló fejezet85 a szándékos és véletlen emberölésről szóló egységben86 helyezkedik el. Az egyetemi orvosképzéssel függött össze, hogy ilyen diplomát elvileg csak keresztények szerezhettek, bár tekintettel az Európában is jelenlévő arab és zsidó orvosi hagyományokra, nem meglepő, hogy felmentés alapján a kései középkorban például Rómában az orvosi karon zsidó vallásúak is doktoráltak. A kánonjogászok csak azon vitatkoztak, hogy ehhez számukra elegendő-e a Signatura Gratiae engedélye vagy külön pápai felmentés szükséges87.

Voltak olyan egyházi javadalmak, amelyek elnyeréséhez nem kívánták meg a teológiai vagy az egyházjogi végzettséget, hanem esetleg az orvosi diplomát is elegendőnek tartották. Ennek jelentése pontosabban kirajzolódik majd a kórházak jogállásával kapcsolatban.

Jellemző, hogy doktorátus megszerzését vagy odaítélését elégtelen tudás alapján akkor tartották halálos bűnnek, ha a doktori címet orvostudományból vagy teológiából adták, hiszen ez mások testi vagy lelki életét veszélyeztette. Egyes szerzők ehhez hozzáfűzték, hogy a járatlanoknak adott jogi doktorátus is nagyon nagy bajokat okozhat az ügyfeleknek88.

IV. A KÓRHÁZAK

A kései ókorban a római légiók táborain belül kizárólag a beteg katonák számára kialakított gyengélkedőn (valetudinarium) kivül megjelentek a betegek, szegények, idősek, elkülönítést igénylő fertőző betegek számára fenntartott nyilvános intézmények is. A 4. századtól a Birodalomban az egyház számára lehetővé, sőt akár kötelezővé tették, hogy intézményes alapon gyakorolja a felebaráti segítő szeretetet. Először a keleti birodalomrészben alakultak ilyen egyházi irányítás alatt álló intézmények, melyek gyakran kolostorokhoz kapcsolódtak, és nem ritkán piae causae néven szerepeltek. A 6. században, Iustinianus császár idején ezek az intézmények specializálódni kezdtek. Azokat a házakat, amelyek betegek ápolására létesültek, általában xenon vagy nosokomeion néven említették89. A Nyugatrómai Birodalom utódállamaiban keleti hatásra külön létesítettek ilyen inVaticano 1981. 66: nec illam chirurgiae partem subdiaconus, diaconus aut sacerdos exerceat que ad ustionem uel incisionem inducit.

84 X 1. 14. 7; X 3. 50. 9; vő. SZEREDY J., Egyházjog különös tekintettel a Magyar Szent Korona területének egyházi viszonyaira, valamint a keleti és protestáns egyházakra, Pécs 1883.3 I. 327.

85 X 5. 12. 13; vö. CHERRIER M, Egyházi jog, II. 13, 9. §.

86 X 5. 12: De homicidio voluntario vel casuali.

87 STAPHILEUS, I., Tractatus de gratiis expectativis ac aliis litteris Gratiae et Iustitiae, Venetiis 1590. fol. 190v.

88 FUMO, b., Summa Armilla, v. Doctor, nr.l: 328.

89 Vö. KISLINGER, E., Hospital.il. Byzantinisches Reich, in LMA V. 133-134.