Kánonjog 18. (2016)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának határozata illetékességi és perképességet érintő ügyben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
110 JOGGYAKORLAT volna meg, jóllehet talán emberemlékezetet meghaladó idő és j ogszokás miatt plébániának tekintik, amint az egyébként nyilvánvaló abból a megnevezésből, amit maga a püspök használt: „székesegyházi plébánia”. Talán a kérdések abból erednek, amint arra az alperes fél képviselője is felhívja a figyelmet, hogy a Honolului Egyházmegyét még nem teljesen az Egyházi Törvénykönyv szerint alapították meg. Mindenesetre nem áll rendelkezésre egyetlen dokumentum sem, ami a Miasszonyunk, a béke királynője székesegyház jogi helyzetét meghatározná, ugyanakkor a rendelkezésre álló iratokból az igazolódik, hogy a Miasszonyunk, a béke királynője székesegyház, ami Honolulun, egyszersmind a Honolului Egyházmegyében van, úgy tűnik, hogy nem rendelkezik a plébánia kánonjogi státuszával. 7. Azonban akkor is, ha elfogadjuk az említett templom plébániai rangját (ahogy úgy tűnik ott helyben maga a püspök is véli), a megválaszolandó kérdés az, vajon [J.B.] Tisztelendő úr rendelkezik-e ügylegitimációval, hogy annak a székesegyháznak a nevében az ügy bírósági kivizsgálását kérje? Úgy tűnik, valami módon maga a püspök is elfogadja [J.B.] Tisztelendő úr jogalapját arra, hogy pereskedő fél lehessen, mivel a 2012. jan. 4-én a kaliforniai San José-i Fellebbviteli Bíróság helynökének írt levelében ezt írta: „akármi is a titulusa, elfogadom [J.B.] atyát a székesegyházi plébánia törvényes képviselője és szószólójaként”. Azonban sem a püspök nem adott át dokumentummásolatot, amelyből nyilvánvaló lenne, hogy [J.B.] Tisztelendő úr a székesegyház plébánosa volna, sem az nem került kifejtésre, hogy az a pap milyen címen képviselője a székesegyháznak. Az iratokból ugyanis csak az állapítható meg, hogy 2007. márc. 30-án annak a templomnak az igazgatójává nevezték ki őt és 2007. dec. 20-án Isten népe azon részének a lelkipásztori gondozásával bízták meg. Amely felhatalmazások nem jelentettek plébánosi hivatalt, amire egyébként a kaliforniai San José-i Bírósági Kollégium is jutott 2012. márc. 8-i határozatában, amelyben megerősítést nyer, hogy [J.B.] Tisztelendő úr nem rendelkezik ügylegitimációval, hogy a székesegyház számára az ügy kivizsgálását kérje, és így el kellett utasítani a keresetlevelet. 8. Ebben az esetben továbbá ki kell nyilvánítani a kaliforniai San José-i Fellebbviteli Bíróság illetéktelenségét, ugyanis, mivel ebben az esetben olyan ügyről van szó, amely a Honolului Egyházmegyével kapcsolatos, az illetékesség az 1405. kán. 3. §. 3. pontja értelmében a Rota Romanának van fenntartva, ahogy [P.R.L.] Tisztelendő úr, a kaliforniai San José-i Bíróság bírója világosan kijelentette: „A San José-i Egyházmegye Bírósága nem illetékes a foka miatt. Amíg a keresetlevél azt állítja, hogy a jelenlegi honolului püspök, [C.S.] az alperes, a keresetlevél tartalma jelzi, hogy a vita a Miasszonyunk a béke királynője plébánia és a Honolului Egyházmegye között áll fenn. Mivel [C.S.] püspök úr csak 2005-ben lett Honolulu püspöke, és a vitatott dolog tulajdonjoga úgy tűnik, hogy a püspökké történt kinevezése előtt került elidegenítésre, világosnak tűnik, hogy a „Honolului Egyházmegye” az alperes az ügyben. Az 1405. kán. világosan kimondja, hogy azokban az ügyekben, ahol „az egyházmegyék és mindazon egyházi akár természetes, akár