Kánonjog 17. (2015)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Apostoli Bíróságénak perdöntő ítélete a kánoni forma hiánya miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
Joggyakorlat 95 matrimonio nel nuovo Codice di Diritto Canonico, in Apollinaris 59 [1986] 151; vő. AZNAR Gil, F.R., La nueva reguláción de la forma canonica del matrimonio, in Curso de Derecho Matrimonial y Procesal Canónico, Salamanca 1984. 223). 17. A köztévedésnek pedig az új törvény értelme szerint is gyakran előforduló dolgon és olyan nyilvános tényen kell alapulnia, ami természeténél fogva alkalmas arra, hogy a hívők közösségét arra indítsa, hogy azt higgyék, a házasságkötésnél közreműködő [személy] az ehhez szükséges felhatalmazással valóban rendelkezik. Ezért „nem azoknak a véleménye számít, akik a szolgálattevőhöz fordulnak, hanem a helyi hívők véleménye”. És „nem szükséges, hogy a köztévedés ténylegesen fennálljon, azaz hogy valóban sokan tévedjenek, hanem elegendő a köztévedés elvi lehetősége a cselekményben, vagyis hogy a köztévedés oka jelen legyen, amely természeténél fogva a híveket tévedésbe viheti, úgy, hogy a körülményekre való tekintettel mindannyian erkölcsi értelemben szükségszerűen tévedésbe eshessenek (coram Pompedda, sent. 17 április 1972, n. 2: SRRD LXIV. 174). Ahhoz, hogy a pótlás elnyerje a hatását, szükséges, hogy a házasságnál közreműködő pap vagy diakónus valamilyen, akár kisegítő jellegű feladatot lásson el a plébánián vagy a kápolnában, amely látszat folytán a hívek arra a meggyőződésre juthatnak, hogy a pap törvényesen birtokában van a szükséges felhatalmazásnak. Miközben mindkét tévedésben a rendes és a megbízotti felhatalmazás hiánya pótlásra kerül (144. kán. 1 .§), a tényt és a jogot illető tévedés az alábbi módon különböztethető meg egymástól: „Akkor tényleges, vagy valóságos [a tévedés], ha az egyházi közösségben sokan voltak, akik ténylegesen azt tartották, hogy a pap vagy a diakónus, aki közreműködött egy meghatározott házasságnál, rendelkezett a szükséges felhatalmazással. Ellenben jogi, vagy virtuális, ha a házasságkötésnél közreműködő személy részéről, vagy a körülmények oldaláról van egy elem, ami önmagában, vagy a körülmények miatt arra vezetheti a közösséget, hogy a szóban forgó pap vagy a diakónus el volt látva a kellő felhatalmazással, akkor is, ha konkrétan kevesen gondolták is azt pozitíve.” (ABATE, A.M., La forma della celebrazione dei matrimonio, 152). 18. A közreműködésre szóló felhatalmazás hiányának a pótlására kerül sor ezen felül a szolgálattevő részéről fennálló , jogot vagy tényt érintő pozitív és valószínű kétségben” (CIC [1917] 209. kán.; CIC 144. kán. 1 .§). Olyan kétségről van szó, ami az értelem bizonytalan, vagy inkább sajátosan a két ellentétes véglet közt ingadozó állapotában áll fenn, ti. arra vonatkozóan, hogy a házassági közreműködésre szóló felhatalmazás birtokában van-e vagy sem, azaz az Egyház részéről történik-e pótlás. Mégis, ahhoz, hogy az Egyház megadja a pótlást, szükséges, hogy szubjektív kétség álljon fenn meghatározott cselekvő részről az őt megillető rendes hatalomról, például a plébánia üressége idején, vagy a plébános akadályozása esetén (vö. 541. kán. 1°), vagy azt illetően, hogy a házasságkötésre kiválasztott kápolna az ő plébániájának a területén található-e (vö. 518. kán.), vagy hogy általános megbízotti hatalmat kapott-e, még ha az általunk használt jogban az efféle felhatalmazás
