Kánonjog 17. (2015)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Apostoli Bíróságénak perdöntő ítélete a kánoni forma hiánya miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
96 Joggyakorlat létezése könnyen kideríthető az általános megbízás érvényességéhez szükséges írásbeli forma miatt (1111. kán. 2.§). A kétségnek pedig pozitívnak kell lennie, ami a felhatalmazás megléte mellett szóló komoly indokra támaszkodik, objektív bizonyíték alapján, bár az ellenkezője mellett szóló érv miatt nem zárható ki a tévedéstől való félelem sem. Nem elegendő ugyanis negatív kétség, amit ti. semmi erős érv nem támaszt alá, vagy ami könnyű érven alapul, és ami így inkább a tudatlansággal mutat egyezést. Továbbá a kétségnek valószínűnek kell lennie, ti. ha az ok, vagyis az indok a felhatalmazás megléte javára olyan objektív nyilvánvalóság, hogy az „bármely bölcs személyt, aki számára ismertté teszik ezt az okot vagy indokot, ésszerűen egyetértésre indíthat” (MlCHlELS, G., De potestate ordinaria, 358). Az okok egyenlősége szempontjából pedig a kétség valószínű, „ha az ellenkezője mellett szóló érvek, bármennyire erősebbek is, nem tudják megcáfolni a másik álláspont mellett felhozott bizonyítékokat.” (ABATE, A.M., La forma della celebrazione del matrimonio, 153). Ugyanis az ilyen kétséget „az erkölcstan művelői és a kánonjogászok valószínűnek mondják és a joghatóságot valószinűnek nevezik” (MlCHlELS, G., De potestate ordinaria, 358). 19. A pozitív és valószínű kétség pedig lehet „jogi vagy ténybeli”, a hiányzó felhatalmazás mindkét esetben pótlásra kerül az Egyház részéről. Ami elsősorban jogkétség esetén történik, azaz amikor nem bizonyosodik be, vajon az, aki a cselekményt végrehajtja, a törvény erejénél fogva rendelkezik-e a cselekménynél való közreműködés megtételéhez szükséges felhatalmazással. És nem szükséges, hogy a jogkétség nyilvános, azaz „több szerzőnek a komoly és bizonyított” valószínűségén alapuljon, hanem elegendő tisztán magán valószinűség, vagyis „egy-két valóban tanult szerzőnek”, vagy magának a cselekvés végrehajtójának a tekintélyére támaszkodó, „ha ő maga is valóban tanult” és „abban a tárgyban, amiben valóban jártas” (MlCHlELS, G., De potestate ordinaria, 359). Ugyanígy kerül sor a pótlásra ténykétségben, ti. amikor a cselekmény végrehajtója számára bizonyossággal nem tűnik ki, hogy vajon a konkrét esetben igazolható-e a tény, amelytől függ a közreműködésre való felhatalmazás érvényes gyakorlása. A ténykétség valószínűségét pedig „magának a cselekmény végrehajtójának kell meghatároznia, megvizsgálva és mérlegelve a tények konkrét körülményeit, amelyek az ő megítélése alá esnek” (id. h.). A kétség pedig annak a felhatalmazásnak a meglétéről, aminek a konkrét gyakorlásáról szó van, nem csak kifejezett, hanem bennfoglalt is lehet. így ugyanis például „a kifejezett kétség arról, hogy valaki törvényesen birtokolja-e aplébánosi hivatalt (akár plébános, akár teljes plébániai hatalommal felruházott káplán), bennfoglalt kétség az ezen a plébánián történő házasságkötésnél való közreműködésre szóló hatalomról. Az ezen a plébánián való a házasságkötésnél való közreműködésre szóló tartós megbízotti hatalommal kapcsolatos kétség bennfoglalt kétség egy meghatározott házasságnál való közreműködésre szóló hatalom vonatkozásában” (BENDER, L„ Forma iuridica, 297).
