Kánonjog 16. (2014)

TANULMÁNYOK - Ujházi Lóránd: A személyben és a személy lényeges tulajdonságában való tévedés hatása a házasság érvényességére

A SZEMÉLYBEN ÉS A SZEMÉLY LÉNYEGES TULAJDONSÁGÁBAN VALÓ TÉVEDÉS... 85

vagy nem eléggé ismerték, és a házasságkötés megszervezése, lebonyolítása a családtagok feladata volt.

Az általános szerzői vélemény szerint a személyben való tévedés természetjogi alapon teszi érvénytelenné a házasságot.8 A házasság, olyan életközösségre történő akaratnyilvánítás és személyes beleegyezés, amely a felek részéről feltételezi azt a minimumot, hogy tudják, kivel kötik össze az életüket.9 Ahogy a házasság lényegével kapcsoltasan a feleknek legalább minimális ismerettel kell rendelkezni (1096. kán.), ugyanúgy legalább minimális ismeret birtokában kell lenni a másik félről. Legalább a másik személyazonosságát, nevét és fizikai, testi valóságát, nemi karakterét, illetve identitását be kell tudni azonosítani.10 Mivel az egyik fél nem azzal házasodott össze, akivel akart, a személyben való tévedést az akarat hibája oldaláról is szokták vizsgálni.11

A személyben való tévedésre a tételes jogban sokáig nem született pontos szabályozás. A dekretális gyűjtemények is inkább csak feltételezték, de nem szabályozták a személyben való tévedés házasságra gyakorolt hatását.12 A Gratianus ellenben hosszan elemzi a kérdést, és dictum-ában világosan megfogalmazza, hogy a személyben való tévedés, azt jelenti, mikor az egyik fél nem az, akinek gondolták.13 Alaposabb fejtegetés született később, amely elsősorban a személy lényeges tulajdonságában való tévedés eseteire összpontosított.

A törvénymagyarázat és a joggyakorlat szempontjából fontos tisztázni, hogy a CIC 1097. kánonban mit jelent a személy kifejezés. A jogalkotó a Kódex egészének vonatkozásában feltételezi a keresztény filozófia és teológia által definiált és használt személy fogalmat. A személyben és a személy lényeges tulajdonságában való tévedésnél nem erről van szó.14 A jogalkotó az 1097. kánonban nem is a Kódex első könyvében, az általános normákban definiált természetes (96. k.) és egyházijogi személy (113-117. kk.) fogalomra gondol.15 Ez esetben a személy kifejezés alatt egy általános, hétköznapi fogalmat kell érteni.16 Ezt a CIC nem definiálja, de erre nincs is szükség. A hétköznapi ételelemben vett személy fogalom, az ahhoz kapcsolt legfontosabb jellemzők ismerete minden értelmes embertől elvárha8 Vö. PETROVITS, J., The New Law on Matrimony, Philadelphia 1921. 298.

9 Vö. SIPOS I., Házasságjog rendszere, Pécs 1940. 257.

10 Vö. MARZOA, Á. - MIRAS, J. - RODRÍGUEZ-OcaNa, R., (ed.) Exegetical Commentary on the Code of Canon Law, Montreal 2004. III/2. 1283 (VILADR1CH, J. P.).

11 VÖ. COLANTONIO, A., Error qualitatis redundans in errorem personae e voluntas conditionata, in Monitor Ecclesiasticus 1983 (108) 196-209. A tanulmány címe is jelzi, hogy a régi terminológia szerinti személyre visszaható tévedést és az akarat hiányát együtt vizsgálja a szerző. A CIC (1917) a házassági akarat cím alatt tárgyalta a személyben és a személy lényeges tulajdonságában való tévedést.

12 Vö. SIPOS I., Házasságjog rendszere, 257.

13 Diet. C. 29 q. 1: (...) Error personae est quando hic putatur esse Virgilius, et ispe est Plato (...). FRIEDBERG, Ae. (ed.), Corpus iuris canonici, I. Lipsiae 1879. 1091-1092.

14 Vö. Sabbarese, L., II matrimonio canonico nell’ordine della natura e della grazia, Roma 2006. 260-261.

15 Vö. NAVARRETE, U., Error in persona, in Periodica 87 (1998) 361-368.

16 Vö. COLANTONIO, A., Error qualitatis redundans in errorem personae e voluntas conditionata, in Periodica 108 (1983) 202-203.