Kánonjog 16. (2014)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A keresztség kiszolgáltatására vonatkozó kánoni előírások egyházjogtörténeti változásai a latin egyházban és azok alkalmazhatósága az új evangelizációban
74 SzuROMi Szabolcs Anzelm között történt22, ettől azonban eltérő volt a szükség-keresztelések ideje, amire bármikor sor kerülhetett. A szentség kiszolgáltatójaként a kánoni forrásokban a püspök vagy más klerikus kerül említésre. Azonban komoly jelentőséget kell tulajdonítanunk Orléans-i Theodulf teológiai munkájának, aki egyértelműen alátámasztja, hogy súlyos szükség esetében bármely keresztény kiszolgáltathatja a keresztséget.23 A Karo ling időszak teológiai és jogi előírásaiból kitűnik tehát, hogy a 9. század első évtizedeire letisztázódik a keresztség kiszolgáltatásának egységes nyugati formája, melyben a pápán és a teológusokon kívül meghatározó szerepet játszik maga Nagy Károly is. II. A KERESZTSÉG KISZOLGÁLTATÁSA AZ ÉRETT KÖZÉPKOR FEGYELMI HAGYOMÁNYA ÉS A TRIENTI ZSINAT TÜKRÉBEN Amennyiben nyomon kísérjük az ókori fegyelmi hagyománynak a középkori kollekcióiban való szilárd továbbélését, egészen a Corpus iuris canonici egyes gyűjteményeiig, úgy láthatjuk a keresztséggel kapcsolatos források értelmezésének - az isteni és a tisztán egyházi joghoz kötődő - világos leírását. Figyelemre méltó Szt. Ágostonnak az a gondolata, amelyet mind Chatres-i Szt. Ivó Panormia (IP 1.11) és Decretum (ID 1.50) szövegcsaládjában megtalálunk, valamint a Decretum Gratiani is átveszi a D. 4 c. 6 de cons.-ban. Itt Ágoston Julianus-szal szemben úgy beszél a körülmetélkedésről, amely az isteni igazságosságba vetett hímek a jele, hogy az ténylegesen eltörli az „ősi bűnöket”; amint a keresztség ténylegesen megújítja és újjáalkotja az ember eredeti állapotát.24 Érdemes ezt az ugyancsak Szt. Ágostontól származó C. 15 q. 1 c. 3-mal összeverni, ahol az egyházatya a keresztségre vonatkozó egyházi tanítást foglalja össze röviden Petrus diakónusnak, az áteredő bűn és a szerzett bűnök eltörléséről, valamint a keresztség után elkövetett bűnökről.25 Fontosnak kell tekintenünk a Collectio Anselmi Lucensis-ben, a Polycarpus-ban és Ivó Tripartita szövegcsaládjában is idézett Nagy Szt. Leó pápától (440-461) származó szövegrészletet, amelyet 458. március 21 -én írt az aquileiai püspöknek, és bekerült a C. 1 q. 1 c. 51 -be. Itt a pápa azon megkereszteltek kézfeltétel általi befogadásáról beszél, akiket ugyan eretne22 Vö. pl. Concilium Rispacense (798), can. 4: WERMINGHOFF, A. (ed.), Concilia aevi karolini, 198. 23 De ordine baptismi ad Magnum Senonensem liber. MiGNE, I.-P. (ed.), Patrologiae cursus completus. Series Latina, I-CCXXI, Lutetiae Parisiorum 1844-1864 (továbbiakban: PL) CV. 223-240. 24 FRIEDBERG, Ae. (ed.), Corpus iuris canonici, Lipsiae I-II. 1879-1881 (továbbiakban Friedberg) I. 1363. 25 C. 15 q. 1 c. 3: „Firmissime tene et nullatenus dubites, exceptis illis, qui pro nomine Christi suo sanguine baptizantur, nullum hominem accepturum uitam etemam, qui non hic a malis suis fuerit per penitenciam fidemque conuersus, et per sacramentum fidei et penitenciae, id est per baptismum, liberatus; et maioribus quidem necessarium esse et penitenciam de malis suis agere et fidem catholicam secundum regulam ueritatis tenere, et sacramentum baptismatis accipere: paruulis uero, qui necdum propria uoluntate credere, nec penitenciam pro peccato, quod originaliter trahunt, agere possunt, sacramentum fidei, quod est sanctum baptisma, quamdiu rationis eorum etas capax esse non potest, sufficere ad salutem.” FRIEDBERG I. 746-747.
