Kánonjog 16. (2014)

TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A keleti liturgiák reformja a Sacrosanctum Concilium után - Teológiai és jogi szempontok

A KELETI LITURGIÁK REFORMJA A SACROSANCTUM CONCILIUM UTÁN 11 23. pontjában, mely a püspökök testületén belül a püspökök közti kapcsolatok összefüggésében hangsúlyozza, hogy a különböző egyházak és a (rész)egyházak szervesen egyesült csoportjai saját fegyelemmel, saját liturgikus szokással, teoló­giai és lelkiségi örökséggel rendelkeznek (LG 23c). Ezek közül az egyházcsopor­tok közül kiemelkednek az ősi pátriárkái egyházak, amelyek, mint gyermekeik­nek, más egyházaknak is életet adtak (vö. uo.). A keleti kódex idézett kánonja konkrét rendelkezés kíván lenni, így ahelyett, hogy általában liturgikus szabályok­ról szólna, a liturgikus könyvek előírásait említi. Ennek a terminológiai megoldás­nak az oka abban keresendő, hogy a törvénykönyvben világos meghatározást nyert, mely egyházi hatóság hagyhatja jóvá a liturgikus könyveket13 (CCEO 657. k.). Bár a keleti kódex egyértelműen törekedett arra, hogy a rítus szót liturgikus szertartás értelmében ne használja, a CCEO 828. kánonjában megmaradt a ritus sacer kifejezés a házasságkötés szertartása tekintetében. A CCEO 828. kánonjá­nak 2. §-a kimondja, hogy „ez a szent szertartás magával a jelenlévő és áldást adó papnak a közreműködésével megy végbe” 14. A rítus szó második és a keleti kódexben egyértelműen uralkodó jelentése a CCEO 28. kánonja 1. §-ának felel meg, amely a rítust úgy határozza meg mint „a népek kultúrája és történelmi körülményei alapján elkülöníthető liturgikus, teoló­giai, lelkiségi és fegyelmi örökséget, mely abban a sajátos módban fejeződik ki, ahogyan az egyes sajátjogú egyházak a hitet megélik”. Ez azt jelenti, hogy a rítu­sok, amelyekről a keleti kódex beszél, általában azok, amelyek „az alexandriai, antióchiai, örmény, káldeus és konstantinápolyi tradícióból” születnek (CCEO 28. k. 2. §). így a rítus egy bizonyos örökséget jelent, amely egyik, de nem az egyetlen ismérve a sajátjogú egyházak megkülönböztetésének, melyeket a latin kódex (CIC 111 -112. k.) ecclesia ritualis sui iuris néven említ. Ebben a felfogásban a rí­tus az egyházi alkotmányjog kategóriájakéntjelenikmeg15. Az a tény, hogy a litur­gikus hagyomány lényeges alkotóeleme a sajátjogú egyházaknak, egy mélyebb, történelmi-teológiai valóságra utal. Ez pedig az apostoli hagyomány, a traditio apostolica eredendő egysége. Ez a hagyomány ugyanis magában foglalta mind a liturgikus, mind a hittani, mind az erkölcsi, mind a fegyelmi vonatkozásokat, aho­gyan ez a keresztény ókor pszeudoapostoli gyűjteményeiben világosan tetten ér­hető16. Mivel pedig a liturgia mint olyan Krisztusnak és az egész Egyháznak a cse­lekménye, természeténél fogva nem lehet önkényes, és így egy bizonyos normatív jelleggel kell rendelkeznie (vö. CCEO 668. k. 1-2. §). A liturgikus szabályok ke­letkezésének magyarázata ezért a keresztény istentisztelet teológiai természetében keresendő. 13 Vö. Nuntia 22 (1986) 14-15. PlNTO, P.V. (a cura di), Commento al Codice dei Canoni delle Chiese Orientali, Città del Vaticano 2001. 6-7 (SALACHAS, D.). 14 „Sacer hic censetur ritus ipso interventu sacerdotis assistentis et benedicentis”. Vö. LEDERHILGER, S., RITUS, in Haering, S. - SCHMITZ, H. (Hrsg.), Lexikon des Kirchenrechts, Freiburg-Basel-Wien 2004. 855-857. Ohly, C., Ritus est patrimonium, 411. 15 Vö. NaCCI, M., II concetto di "ritus" nel Codex Canonum Ecclesiarum Orientarum, in Apollinaris 81 (2008) 1021-1034. 16 Vö. ERDŐ P., Storia delle Fonti dei Diritto Canonico (Istituto di Diritto Canonico San Pio X, Manuali II), Venezia 2008. 18.

Next

/
Thumbnails
Contents