Kánonjog 15. (2013)
KÖNYVSZEMLE
124 KÖNYVSZEMLE tervének összeállításához készült segédlet (176-179), továbbá a kulturált papi viselkedést leíró önálló fejezet (236-270). A munkában a Szerzőnek sikerült megtalálni azt a harmóniát, amely a régi egyházi irodalom maradandó - nem korhoz kötött - tanítását ötvözni tudja a posztmodem világ körülményeire és problémáira adott kortárs és mértékadó hivatalos egyházi válasszal. Mindezt az egyensúlyt a legújabb nemzetközi szakirodalom teljességre törekvő felhasználásával alapozza meg úgy, hogy eközben nem hagyja figyelmen kívül a papnevelés és lelkipásztorkodástan régi nagy klasszikus szerzőinek kikristályosodott bölcsességét. Látható, hogy mindehhez komoly segítséget jelent a személyes, gyakorló lelkipásztori tapasztalat, melyet különösen is tanúsít a lelkipásztor szükséges jellemvonásairól és a papságra készülők neveléséről - a szemináriumban végzett felkészítés fontosságáról és kritériumairól -, illetve a klerikusok hivatásukhoz méltó viselkedéséről (vö. A klerikusok önmagukkal és másokkal szembeni általános illemszabályai [271-428]; A klerikusok tanítói feladataival kapcsolatos illendő viselkedés [429-454]; A papnak mint a kultusz szolgájának illemtana [455-493]) szóló gondolatainak részletes kifejtése. Kuminetz Gézának ez a hézagpótló munkája - amely a Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae sorozatban látott napvilágot - mind átfogó tárgyalási módjával, mind az egyes kérdések aprólékos elemzésével, mind pedig az egyházi tanítóhivatal normatív útmutatásának folyamatos és kifejezett szem előtt tartásával, méltó folytatása annak a szellemi munkának, amit Mihályfi Ákos, Tóth Tihamér, Noszlopi László és Schütz Antal végzett. A klerikusok kötelességeinek és jogainak, valamint a klerikusi életből fakadó egyéb sajátosságoknak ez a két kötetbe rendezett aprólékos bemutatása, segítségére lehet mindazoknak, akik papi hivatást éreznek, a szent rend felvételére készülnek, a papi hivatást gyakorolják, vagy világi krisztushívőként részletesebben kívánják megismerni és megérteni a felszentelt szolgálattevő tevékenységét és az Egyház papi hivatásra vonatkozó tanítását. SZUROMI Szabolcs Anzelm O.Praem. KUMINETZ G., A boldoggá- e's szenttéavatási eljárás kézikönyve (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II/6), Budapest 2012, pp. 406 Azokat a személyeket, akik az igaz Istenért áldozatokat vállaltak, és mellette a végsőkig kitartottak — még haláluk árán is — az Egyházban nagy tisztelet övezte a kezdetektől mind a mai napig. Ők elkülönültek a világias élettől és gondolkodástól és számukra csak az isteni tanítás szerinti élet jelentette a mértéket. Erre utal a „szent” (sanctus: elkülönül) kifejezés. Maguk az apostolok, hithirdetésük és mártírhaláluk, jelentett példát az ókeresztény Egyház számára a krisztusi tanítás követésére, akiknek kultusza már közvetlenül halálukat követően elterjedt. A keresztényüldözések kapcsán is nagyon sokan tartottak ki a végsőkig a krisztusi tanítás mellett, ami egyben a mártírhalált is magában foglalta. Ezeket a hitvallókat, mint Krisztus társait a szenvedésben, közbenjárónak tekintették az örök üdvösségért. Ennek nyomán alakult ki a mártírok liturgikus kultusza, amely alapvetően a fellel
