Kánonjog 14. (2012)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyedi közigazgatási intézkedések középkori kánoni forrásai és kategóriái
62 SzuROMi Szabolcs Anzelm alapvetően különbözött - és különbözik - a partikuláris jogalkotás által, az egyetemes jogon túlmenően, esetleg joghézagot kitöltve, esetleg azt specifikálva, egy bizonyos közösség számára (személyeknek, dolgoknak, személyeknek és dolgok összességének) kollektív módon hozott részleges törvényektől. Mivel a privilégium által megadott kegy tartós volt, így semmiképpen sem azonosíthatjuk az engedéllyel, vagy az egyedi esetre megadott felmentéssel (vö. dispensatio). Nyilvánvaló, hogy a kiváltság csakis olyan egyházi hatóságtól származhatott, aki az adott területen és kérdés felett illetékes jogalkotói hatalommal rendelkezett. A privilégiumot Suarez alapján tehát úgy határozhatjuk meg, hogy a jogalkotó által a törvény ellenében vagy annak alapján adott, többé - kevésbé állandó felhatalmazás (De Legibus, Lib. I cap. VII, nr. 1 1-1273). A kiváltság lehetett a törvénnyel hasonuló (clausa in corpore iuris), amire a legjellemzőbbek a klerikusoknak - akár rescriptum útján — adott és kegyeket tartalmazó kiváltságok. Voltak olyan privilégiumok, amelyek a fennálló törvényeket egészítették ki a konkrét személy esetében további jogokkal, de nem ellentétben az általános normával (praeter ius). Amennyiben egy kiváltság olyan felhatalmazást, vagy jogot tartalmazott, ami nem illeszkedett a hatályban lévő előírások rendszeréhez, vagy kifejezetten ellentétes volt azzal, akkor törvénnyel szembeni privilégiumról - régi szóhasználat szerint privilegium contra ius-ról - beszélünk.74 Ez az intézkedés kivételt teremtett elnyerője számára az általánosan tiltott, vagy éppen, a főszabály szerint előírt norma megtartása alól. Az engedély megadása elnyerője számára közvetlen vagy közvetett formában történt, és megadható volt szóban vagy írásban. A szóbeli privilégiumot a lelkiismereti fórumon (forum conscientiae) belül tekintették érvényesnek, de ha a kiváltság jellege megkívánta azt, hogy az elnyert jogot külső fórumon gyakorolja a kedvezményezett, úgy azt általában a privilégium másik - nyilvános - formájában, azaz leginkább leirat útján, vagy az illetékes hatóság tanúsítványával adták meg. Ennek a kérdésnek a későbbiekben - már jóval a Trienti Zsinat után - VIII. Orbán pápa (1623-1644) önálló leiratot szentelt Alias felicis kezdettel, 1631. december 20-án.75 A számos példa közül talán leginkább jellegzetesek a különféle szerzetescsoportoknak, apátságoknak, prépostságoknak, vagy akár székesegyházi káptalanoknak adott kiváltságok, nemcsak ünnepek megtartása, liturgikus szabályok alkalmazása vagy insigniák viselése terén, hanem akár az adó beszolgáltatásának kötelezettsége alóli mentességre vonatkozóan is. De itt említhetjük a Premontrei Kanonokrend azon kiváltságát, hogy a szent rend diakónusi és presbiteri fokozata, 73 De Legibus, Lib. I cap. VII, nr. 12: (...) Nam illud bonum per privilegium concessum, ita debet esse aliquorum proprium ut in bonum commune redundet, modo superius declarato. Ac praeterea ipsa concessio privilegii tam rationabilis esse debet, ut ad bonum commune spectet, ex similibus causis similia privilegia concedi. Ex hoc ergo capite non excluduntur privilegia a propria ratione legis; an vero excluduntur ex eo quod respiciunt privatam personam, vel possint esse proprie leges maxime si perpetua sint (...). SUAREZ, F., De legibus et Deo legislatore, ed. L. VlVÉS (R.P. Francisci Suarez, Opera omnia, V), Parisiis 1856. 33. 74 Labandeira, E., Tratado derecho administrativo canonico, 322-323. 75 Bullarum diplomatum et privilegiorum Sanctorum Romanorum Pontificum collectio, XIV. 258-260.
