Kánonjog 14. (2012)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyedi közigazgatási intézkedések középkori kánoni forrásai és kategóriái
AZ EGYEDI KÖZIGAZGATÁSI INTÉZKEDÉSEK KÖZÉPKORI KÁNONI FORRÁSAI... 61 szükséges kondíciók rögzítésével, esetleg más jellegű utasításokkal, azt az esetet szem előtt tartva, hogy sokszor nem közvetlenül, hanem közvetítő útján hozták a kérelmező tudomására a rendelkezést. Amennyiben meghatalmazást vagy beleegyezést érintő leiratról volt szó, úgy az érvényes volt, ha eredetileg, de legalább a végrehajtás idejében a leirat igénylésének indoka valóban fenn állt. Ha a leirat valamilyen oknál fogva semmis volt, úgy lehetőség nyílt arra, hogy utólagosan - a beterjesztett új indokok és körülmények figyelembevételével - új rescriptummal azt érvényessé nyilvánítsák. Ha tévedések, elírások, illetve súlyos nyelvtani hibák szerepeltek a leiratban, úgy annak hitelessége magánál a jognál fogva kétségessé vált. Különleges eset volt a kiközösített számára adott leirat, mely minden körülmények között a kiközösítés okáról vagy az azzal szemben történt fellebbezéssel kapcsolatban kerülhetett csak kiállításra. Mindebből látható, hogy a leiratot az egyházi büntetések alól megadott felmentések kegyintézkedésének általános formájaként is alkalmazták.68 IV. Privilegium (Kiváltság) A privilegium kifejezés a priva lex szókapcsolatból ered. A római jogban ez a ius singulare kategóriájához tartozott, amelyet Paulus úgy határozott meg, hogy „a ius singulare az a jog, amelyet a törvények általános rendjével szemben valamely érdek érvényesítése végett ajogalkotó vezet be.” (D. 1.3.16).69 A privilégiumot a római jog egy konkrét, különleges elbánásban részesített személyre, vagy személycsoportra alkalmazta.70 Ez a gyakorlat érhető tetten már Constantinus császárnak a keresztényekre nézve kedvező intézkedéseiben, amelyek privilégiumok sorát biztosították az egyház számára, beleértve a papok mentesülését az adófizetés, a kötelező katonáskodás és az állami igazságszolgáltatásnak való alávetettség alól. De itt utalhatunk a püspök bírói hatalmának elismerését, és a házasságkötések vagy rabszolga felszabadítások esetében hozott püspöki döntés világi relevanciájának kiváltságára. A középkori egyházjogban a privilégium (más néven ius privatum quibusdam concessum) egy olyan állandó engedélynek volt tekinthető, amelyet a törvényhozó a mindenki számára kötelező egyetemes normán túlmenően - akár azzal ellentétes módon - valamely személynek, személyeknek, vagy intézményeknek (vö. szerzetesrend, szerzetesi tartomány, káptalan, stb.) adott.71 A kiváltság mindenképpen sajátos kegyet tartalmazott, ahogy az a mai kánonjogban továbbra is fenn áll (vö. CIC 76. kán. 1. §).72 Az így megadott kegy bizonyos előnyt jelentett az azt el nem nyert egyének jogaihoz képest. Fontos aláhúznunk, hogy a privilégium 68 HAERING, S. - SCHMITZ, H. (ed.), Diccionario enciclopédico de Derecho Canónico, 735. 69 D. 1. 3. 16: Ius singulare est, quod contra tenorem rationis propter aliquam utilitatem auctoritate constituentium introductum est. MOMMSEN, T. (ed.), Digesta (retr. KRÜGER), 6. 70 FÖLDI A. - HAMZA G, A római jog története és institúciói, 70. 71 Lexikon des Mittelalters, München-Zürich 1977-1999. VII. 224-225. 72 Vö. Marzoa, A. - Miras, J. - RodrÍGUEZ-OCANA, R. (ed.), Comentario exegético al Código de Derecho Canónico, I. 649-651 (ROCA, M.J.).
