Kánonjog 14. (2012)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: Az Eucharisztiára vonatkozó kánoni normák teológiai alapjai
40 KUMINETZ GÉZA nak a szenvedése és áldozata Izajás 53 szerint áldást is hoz a népnek.23 A megváltás pedig úgy tekinthető, mint az eredeti bűn által megindított folyamat blokkolója, hatástalanítója. Az eredeti és áteredő bűn alapjában azt jelenti, hogy “az ember érzületét tagadta meg Istentől, ti. bensejének, világfelfogásának és életének Istentől való áthatottságát és hogy ez az érzület Isten legbecsesebb adománya s az ember Istenhez való összes más viszonyának összefoglalója és hordozója. Az élettelen meg a tisztán ösztönöktől hajtott lény puszta létével és az Istentől megszabott rend betartásával szükségszerűen és szünet nélkül hódol Istennek, tudattalanul ismeri el legfőbb teremtő és fönntartó hatalmát. íme az áldozat lényege! Ezért mondhatjuk, hogy a mindenség léte és működése szünet nélküli dicsőítő áldozat Isten színe előtt. Ebben az ember is, akarva nem akarva, részt vesz. Hisz testi léte és ösztönei szerint egyrangú az élettelen teremtménnyel, ezeknek törvényeit nem változtathatja meg. (...) Mint eszes teremtménynek azonban ezt az Istentől való függést el kell ismernie, át kell éreznie, tehát érzületében kell az Istent hordoznia. (...) Ezt az érzületet nevezi Szent Tamás lényeges áldozatnak, amitől egyetlen embert sem lehet fölmenteni. Ez az érzület Istennek egy újabb adománya, amelyhez tökéletesen csak a kegyelem révén juthatunk el. Ennek a kifejezése és jelképezése az áldozat föladata”.24 Ez a megváltás, eme érzületbe öltözés azonban csak úgy valósulhat meg az egyénekben, ha Krisztusba kapcsolódnak az Ige, a szentségek és az egyházi fegyelem révén. 1. A szentmise és a keresztáldozat viszonya Krisztus áldozata megjelenül a szentmisében, mely minden tekintetben a legtökéletesebb áldozat, tehát a párhuzamos kultikus tevékenységek között sincs párja, legfeljebb azokban a szertartásokban igazságmagvak, előkép jellegű tevékenységek vannak. Az áldozati adományok ugyanis, „a kenyér és a bor, a legtökéletesebb Istennek-szenteltség állapotába kerülnek az átváltozás révén, mert állagi lényegük helyét maga Krisztus foglalja el s csak külső színeik és sajátságaik maradnak meg. Az áldozat lényegéhez tartozó változás tehát a lehető legnagyobb (anélkül, hogy megsemmisülés vagy destructio lenne), a szentelés pedig a minden szentség urának és forrásának valódi és lényegszerű megjelenülése folytán a legfölségesebb. Mivel végül Krisztus ugyanazzal az érzülettel, mint az emberiség helyettese jelenik meg a kenyér és bor föláldozásakor (consecratio), mint aminő földi életében, főképp pedig a kereszten áthatotta, azért a szentmisében csakugyan a legeszméa bűntől, hanem a megszentelő kegyelmet és az (örök) boldogság dicsőségét is kiérdemelte. (...). Negyedszer: mert ezáltal sürgetőbb lett az ember számára a bűntől való tartózkodás: lKor 6,20 szerint: Nagy volt a ti váltságdíjatok: dicsőítsétek meg és hordozzátok Istent testetekben. Ötödször: mert (ez az ember) nagyobb méltóságára vált: hogy amint az embert legyőzte és rászedte az ördög, úgy ember legyen az is, aki legyőzi az ördögöt; és amint ember érdemelte ki a halált, úgy ember győzze le a halált halálával; amint az lKor 15,57 mondja: Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus által. És ezért megfelelőbb volt, hogy Krisztus szenvedése által szabaduljunk meg, mint egyedül Isten akarata folytán”. Vö. BÁNYAI J., Dogmatikai előadások, Kétsoprony 2005. 239-240. 23 Vö. GÁL F., Az Egyház kegyelmi rendje, 105. 24 Vö. HORVÁTH S., Krisztus királysága, Budapest 1927. 79.
