Kánonjog 13. (2011)

JOGGYAKORLAT - Szlávik Antal: Katolikus házasságjog XVI. Benedek pápa. Omnium in mentem kezdetű apostoli levele előtt és után

Joggyakorlat 101 tettet visz végbe, de nincs tudomása arról, hogy az bűn, akkor materiális bűnről van szó. A másik jelzőpárosítás a formális és virtuális. Az illető személy szándékát megismerhetem úgy, hogy ő nekem azt elmondja, de megismerhetem úgy is, hogy kikövetkeztetem azt a cselekedeteiből. Például bemegyek a könyvtárba, és ott ab­béli szándékomat, hogy ki akarom kölcsönözni a Bibliát kifejezhetem kétfélekép­pen. Először kifejezhetem úgy, hogy ezt a szándékomat a könyvtárban bejelentem, de kifejezhetem úgy is, a Bibliát egyszerűen leemelem a polcról és könyvtároshoz viszem, aki ebből arra következtet, hogy ki akarom kölcsönözni a könyvtárból a Bibliát. Az első esetben formális aktusról, a második esetben virtuális aktusról be­szélünk. Velasio De Paolis szerint, az említett három kánon szövegtervezeteiből és az az új Egyházi Törvénykönyvet előkészítő bizottságok jegyzőkönyveiből arra lehet következtetni, hogy a fonnális aktus helyes meghatározásánál a formális je\- zőt a virtuális jelzővel kell szembeállítni.10 * 12 Tehát az egyháznak formális aktussal való elhagyása saját döntés folytán való elhagyást jelent, nem pedig pl. helytelen nevelésből fakadót. 2. A kánonisták különböző véleménye Mindezek ellenére a probléma nem szűnt meg, mivel a kánonjogászok konkrét esetekben nem egyöntetűen vélekedtek az egyházból fonnális aktussal való távo­zás fogalmáról. Most nézzünk néhány erre néhány kánonista véleményt. G. Putrino szerint ezt a fogalmat a következő esetek merítik ki: 1 ) a hitehagyott, az eretnek, és a schizmatikus; 2) tagság nem keresztény vagy nem katolikus vallási közösségben; 3) tagság olyan pártokban, mozgalmakban, melyek a nyíltan és for­málisan hirdetett módon is a katolikus egyház ellen vannak.11 J. Castalio szerint az egyházból formális aktussal való távozást jelent: 1) az egyházi hatóság előtt tett írott vagy szóbeli nyilatkozat; 2) más egyházba vagy egyházi közösségbe való tartozást bizonyító dokumentum.1" F. Bersini szerint formális aktussal elhagyja az egyházat az a katolikus aki: 1) más vallás vagy szekta tagja lesz; 2) hitehagyást visz végbe írott nyilatkozattal, melyet a plébánosnak vagy a helyi ordináriusnak terjeszt elő.13 J. Prader azon a véleményen van, hogy formális aktus alatt a saját és szabad akaratból történő hitehagyás, eretnekség vagy a római pápa fennhatósága alól való szabadulás valóságos kifejezését kell érteni, melyekről a 751. kán. tesz említést. A fonnális aktus szerinte olyan jogilag meghatározó akarati cselekedet, mely lehet implicit, ez abban mutatkozik meg, hogy a katolikus egyházzal ellentétes tanítást valló más vallás vagy szekta tagjává válik az illető, és lehet explicit, mely abban 10 Vö. De PAOLIS, V., Alcune annotazione circa la formula, 602-604. 11 PUTRINO, G., La cura pastorale e gli atti preliminari alia celebrazione dei matrimonio, in II Codice deI vaticano II: il matrimonio cristiano, Bologna 1991. 123-124. 12 Castano, J.F., Il sacramento del matrimonio, II. Roma 1991. 252. 13 BERSINI, F., // nuovo diritto canonico matrimoniale. Commento guiridico-teologico-pastorale, Torino 1985. 73.

Next

/
Thumbnails
Contents