Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A papságra készülők alkalmassága és alkalmasságuk bizonyítása
A PAPSÁGRA KÉSZÜLŐK ALKALMASSÁGA ÉS ALKALMASSÁGUK BIZONYÍTÁSA 41 megtartását, az elégséges alvást, a rendszeres és az adottságokhoz szabott testedzést, valamint a megfelelő higiénét”.20 Közismert, hogy a papképzésben ma általában nem a legjobb képességű és képzettségű emberek vesznek részt. Ez önmagában nem is lenne baj, ha ez az átlagos képesség azonban azzal a készséggel társulnia, hogy a papnevelők nem átlagemberek. A probléma azonban épp ez. A képzés során nem elhanyagolható továbbá ajelöltek szellemi intelligenciája, a szent tudományok és az általános emberi műveltség kellő elsajátítása sem. Ennek garanciája az előírt tanulmányok kellő eredménnyel való elvégzése, illetve ennek igazolása a szeminárium rektora részéről. Ugyancsak a rektor igazolja ajelölt kellő lelki felkészültségét, vagyis személyiségének azt az elégséges harmóniáját, mely elengedhetetlen a papi tevékenységhez. Ide csatolandó ajelölt szentelési szabálytalanságoktól és akadályoktól való mentessége is. Fontos a papnevelés során az ún. személyre szabott nevelés elvét érvényesíteni, ám ennek is az a célja, hogy ajelölt egyre kevésbé szoruljon rá erre a sajátos odafigyelésre, s kialakuljanak benne a papi életvitellel járó habitusok (melyek Krisztushoz és egymáshoz egyre hasonlóbbá teszik a papokat), melyeket legfeljebb a hivatal, a temperamentum befolyásol, egyre kisebb erővel. E téren is fontos eljutni az általánoshoz, a jó értelemben vett személytelenhez. A liturgiában is Dobszay László szerint valamiképp erről van szó: „(...) emlékezzünk Simone Weil ellentétére: ami személyes - és (vele szemben:) ami szent. Mi azt gondoljuk, hogy tevékenységünk hitelességét személyi varázsunk adja. Pedig a legnagyobb dolog megszabadulni személyességünktől, annyira mélyen egyesülni az objektív világgal, hogy személyünk szinte eltűnjön mögötte. (...) Ez a személyiség legnagyobb teljesítménye! Ugyanolyan teljesítmény ez, mint egy jó tanítóé, aki végül is szerény közvetítő marad az Igazság és a tanuló elméje között. Ami szent, az személytelen. (...) Az embert megszabadítani önmagától, de úgy, hogy eközben rátaláljon önmagára: kevés ennél szebb feladat van. Csak az értékek világával való találkozás tudja az embert úgy-ahogy egészséges kondícióban tartani, összeszedetté és mégsem túlfeszítetté, önmagáról tudóvá, mégis önmagáról elfeledkezővé tenni”.21 /. A pszichológiai és pszichiátriai szakemberek segítsége a papképzésben A személyiségzavarok általában a fentebb említettek alapján fokozott módon érinthetik a papságra aspirálókat, vagy épp magukat a papnövendékeket. Ennek a problémának a súlyát és égető voltát jelzi az is, hogy az illetékes kongregáció részletes utasítást adott ki ezzel kapcsolatban. A papnevelők nem pszichológiai és pszichiátriai szakemberek, és nem is kell ilyen szakembereknek lenniük. Még ha ilyen végzettségük lenne is, nem tisztük ennek az ismeretnek alkalmazása a papnevelés során. Az ilyen szakembernek kül20 Vö. SZUROMI Sz.A., A szemináriumi és szerzetesi növendékképzés alapelvei, in Teológia 41 (2007) 69. 21 Vö. DOBSZAY L., a liturgikus pasztorációról, in DOBSZAY L., Jegyzetek a liturgiáról, Budapest 2001. 18-19.
