Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - I. rész
A BŰN ÉS A BŰNCSELEKMÉNY 23 megfelelően természetesen megkülönbözteti a halálos és a bocsánatos bűnt, sőt a bűn dinamikáját is szem előtt tartja: a halálos bűn által az Istenre irányuló rend sérül és eltorzul: ami a valóságban a legelső, az kikerül a súlyos bűnt elkövető ember látóhatárán kívülre, vagyis megvetésben részesül, a másodrangú, evilági dolgok pedig úgy jelennek meg, mint amelyek mindennél fontosabbak. Az életadó Istentől való elfordulással egy olyan folyamat indul meg, amely a halálba vezet. Ám a keresztség által az ember a világosság fiává válhat, Krisztus érdeméből megszabadulhat nemcsak az áteredő bűn terhétől, hanem minden személyes bűnétől is. A bűnbánat szentsége pedig lehetőséget ad a keresztség után elkövetett súlyos bűnöktől való megtisztulásra. Az ember erkölcsi élete az isteni kegyelem erőterében zajlik. Az esendő embert Isten kegyelme segíti, hogy jó és érdemszerző módon éljen. A bocsánatos bűn nem okoz önmagában gyökeres elfordulást Istentől, ám a bocsánatos bűnök következtében szinte készség alakulhat ki az emberben a halálos bűnre21. Isten irgalma azonban mind a halálos, mind a bocsánatos bűnt meg tudja bocsátani22 23. Aquinói Tamás a bűnöket nemcsak súlyosságuk szerint különbözteti meg a hagyománynak megfelelően, hanem tárgyuk és közvetlen céljuk szempontjából is. Különbséget tesz lelki és testi bűnök, Isten ellen, önmagunk ellen és embertársaink ellen irányuló bűnök között. Hangsúlyozza, hogy az elkövetett bűn az emberben kárt okoz, és ezt a kárt csak az Isten kegyelme hozhatja teljesen helyre2j. 3. A bűnbánat szentsége, a vezeklési fegyelem és az egyházi büntetőjog kategóriáinak fejlődése A bűnbánat szentségének mint a bűn következtében beálló erkölcsi bűnösségtől való megszabadulás lehetőségének tudata kezdettől élt az Egyházban. Az apostolok és utódaik bűnbocsátó hatalmát az Egyház Krisztus rendelkezésére vezeti vissza (Jn 20,23). A bűnbocsánat szentségének tárgyát képező bűnök listája vagy köre, a bűnök megvallásának módja, a feloldozás mikéntje és időpontja, valamint a bűnösre kirótt bűnbánati cselekedetek, vezeklések jellege, kiszabási formája és elvégzési ideje jelentős változatosságot mutat az Egyház történelme során24. 21 Vö. 5. Theol, I-II, 88, 3, ad 1: ed. cit. 502. 22 Vö. S. Theol, I-II, 88, 1: ed. cit. 499: „Secundum hoc ergo mortale et veniale oppununtur, sicut reparabile et irreparabile; et hoc dico per principium interius, non autem per comparationem ad virtutem divinam, quae omnem morbum et corporalem et spiritualem potest reparare”. 23 5. Theol, I-II, 86, 2: ed. cit. 489. 24 Vö. pl. RAHNER, K, Bußsakrament, in HÖFER, J. - RAHNER, K. (Hrsg.), II. Freiburg 1958. 826-838. JUNGMANN, J. A., Bußriten, in HÖFER, J. - RAHNER, K. (Hrsg.), II. Freiburg 1958. 823-826. SATTLER, D., Bußsakrament /-///, in KASPER, W., (Hrsg.), Lexikon Jur Theologie und Kirche, II. Freiburg-Basel-Wien 2006 (Sonderausgabe), 845-853. NIKOLASCH, F. Buße (liturgisch-theologisch) D. Westkirche, I. Bußdisziplin und Bußriten [I, Allgemeine Grundzüge], in Lexikon des Mittelalters, II. Stuttgart 2002 (ua. München 2003), 1130-1131. VOGEL, C., Buße (liturgisch-theologisch) D. Westkirche [2, Entwicklung bis zum Bußsakrament], uo. 1131-1135. Dogmatörténeti szempontból lásd: VORGRIMMLER, H., Buße und Krankensalbung (SCHMAUS, M. - Grillmeyer, A. - SCHEFFCZYK, L. - SEIBOLD, M. (Hrsg.), Handbuch der Dogmengeschichte, IV/3. Freiburg-Basel-Wien 1978. (Egyes pontokon azonban továbbra is érvényes ugyanezen kötet 1951-ben megjelent első kiadása, melynek szerzője Bernhard Poschmann volt).
